Egy gyilkosság anatómiája: ki erőszakolta meg Laura Maniont?

2019.07.04. 16:04

Hatvan évvel ezelőtt, 1959. július 1-én mutatták be Otto Preminger mesteri tárgyalótermi krimijét. A tematikai műfaj egyik legjobbját, egyben az első hollywoodi filmet, amely nyíltan beszélt a nemi erőszakról, és amelyben (mintegy a bírósági tárgyalás hitelességének jegyében) olyan további, korábban amerikai filmben nem hallott szavak hangzottak el, mint "bugyi", "orgazmus" vagy "spermaképződés". 

Otto Preminger az 1940-es években különös hangulatú film noirjaival (Valakit megöltek, A múlt angyala) robbant az amerikai rendezők élvonalába, majd, főleg az ötvenes években, egyre merészebb, akkoriban kifejezetten tabudöntő és ellentmondásosnak számító témaválasztásaival feszegette a határokat. Ezek közül a legenyhébb példa 1953-as komédiája, a The Moon Is Blue, ami azzal sokkolta a különböző erkölcsvédő szervezeteket és a hollywoodi cenzorokat, hogy a dialógus tartalmazta a "szűz" és "terhes" szavakat. A két évvel később bemutatott Az aranykezű férfi az élvonalbeli amerikai filmek között elsőként foglalkozott a drogfüggőséggel, az Egy gyilkosság anatómiája a nemi erőszakkal, az 1962-es Advise & Consent című politikai dráma pedig a homoszexualitással. 

Egy gyilkosság anatómiája (James Stewart)Forrás: Columbia Pictures

Az Egy gyilkosság anatómiája talán Preminger legbátrabb és legösszetettebb filmje. Két évvel később mutatták be, mint a tárgyalótermi filmek etalonjaként emlegetett Tizenkét dühös ember-t – de a szigorúan az esküdtszék tagjainak zárt ajtók mögött zajló igazságkeresésénél jóval rétegzettebben és alaposabban, más szemszögből, elsősorban a védő és az ügyészek párharcának mentén mutatja be az amerikai igazságszolgáltatás világát. Rendhagyó jogi csatározás ez, ahol nem is annyira az igazság kiderítése, hanem a két ellentétes oldal, vád és védelem saját igazának bizonyítása a tét. A film noir hagyományait a tárgyalóterembe "átmentő" Egy gyilkosság anatómiá-ja voltaképp az amerikai jogrendszer élveboncolása, kiábrándult és kemény, ugyanakkor szellemes és precíz látlelet az igazságszolgáltatás működéséről  – érintve fontos, korabeli jelenségeket is, elsősorban a nők társadalmi helyzetére, a patriarchális viszonyok között nekik szánt szerepekre és normákra (illetve a különböző viselkedésformákkal kapcsolatos megítélésre, a nők társadalmi tudatban betöltött pozíciójára) fókuszálva.

Egy gyilkosság anatómiája (Lee Remick)Forrás: Columbia Pictures

Az Egy gyilkosság anatómiája a főcímmel érzékelteti, hogy nem a szokásos/korábbi tárgyalótermi (melo)drámák narratíváját követi, és nem is azok erkölcsi tanmeséjének megfelelő tanulságokat von majd le. A grafikus legenda Saul Bass alkotta, trendteremtő papírkivágásos animációval készült főcím a feldarabolt test képével máris azt sugallja a nézőnek, hogy itt bizony apró darabjaira fogják cincálni a valóságot. Mindehhez (a filmben fel is tűnő) Duke Ellington (és Billy Strayhorn) forradalmi jazz zenéje párosul – újabb képzettársítással: a vélt és képviselt "igazság" megismerése, az apró tények logikus egymás mellé illesztése felkészültséget és koncentrációt igénylő kirakósjáték, de sokszor a hirtelen ihletre érkező találékonyság, az improvizáció segíti ki a jog tudósait.

Preminger filmje, a Sidney Lumet rendezte Tizenkét dühös ember-hez hasonlóan, nem mutatja meg a per tárgyát képező gyilkosságot, sem az ahhoz vezető egyéb körülményeket – bizonytalanságban tartva a nézőt, pontosabban olyan helyzetbe hozva, mint amilyenben az esküdtszék tagjai vannak: az eléjük tárt bizonyítékok alapján kell dönteniük a bűnösség kérdésében. Természetesen Preminger cselesen arra is rávilágít, hogy a nézőhöz hasonlóan az esküdtek sem tudják kivonni magukat a bírósági szereplők (vádlott, vádló, védő, tanúk etc.) kiváltotta képzet-érzelemtársulások alól.

A film jogesetének első óriási csavarja, hogy a vádlott, Frederick "Manny" Manion hadnagy (Ben Gazzara) nem is tagadja, hogy agyonlőtte a bártulaj Barney Quillt, mivel az szerinte megerőszakolta a feleségét, Laurát (Lee Remick). A védelmét elvállaló, korábbi ügyész Paul Biegler (James Stewart a velencei filmfesztiválon díjazott alakításában) a tárgyalóteremben revansot igyekszik venni a hivatalát elhappoló ügyészen, illetve a vád képviseletére felkért jogi nagyágyún (az élére vasalt George C. Scott kiváló ellentétpárja a noirosan laza Stewartnak – ezt a noir-karakterérzetet erősíti a védőügyvéd két segítője, a leleményes titkárnő és az iszákos kolléga/barát is), miközben csavaros logikával és alapos kutatómunkával igyekszik az esküdteket és a bírót meggyőzni a beszámíthatatlansággal egyenértékű "ellenállhatatlan késztetés" kibúvójáról. 

Egy gyilkosság anatómiája (Kathryn Grant és James Stewart)Forrás: Columbia Pictures

Ennek a formulának az alátámasztásához elengedhetetlen a nemi erőszak tényállásának bizonyítása – és ezen a ponton Preminger nem is annyira a joggal, sokkal inkább a néző (kiváltképp a korabeli közönség) előítéleteivel játszik. A film legfontosabb "melléktémája" a női szexualitás, amit Preminger egy olyan korban járt körbe, amikor még a női alsóneműnek az említése is kényelmetlen a bíróságon. A film egyik jelenetében a bizonyítékként említett ruhadarabra igyekszik elfogadható szinonimát keresni ügyész, ügyvéd és a "bugyi" szót kifogásoló bíró – és ez, a férfiak feszengését ábrázoló jelenet épp azt mutatja be, milyen erős, a szexualitással kapcsolatos képzeteket társítunk a női bugyihoz. És ez csupán egyetlen szó és tárgy, ami a nemiségre vonatkozó tabukat illeti.

Egy gyilkosság anatómiája (Joseph N. Welch, James Stewart, Brooks West és George C. Scott)Forrás: Columbia Pictures

A nemi erőszak társadalmi megítélése még ma is ellentmondásos, gyakori az áldozathibáztatás, pláne 1959-ben. A filmben az ügyészség igyekszik úgy beállítani az esetet, mint ami egyenes következménye Laura Manion kacér személyiségének és kihívó öltözködésének, sőt, nem is történt erőszak, a nő is akarta – de ha mégis megerőszakolták, arról is ő tehet. Preminger remekül játszik a nézők előítéleteivel, sokáig bizonytalanságban tartva az erőszak kérdését illetően: a férfiak figyelmét igénylő és élvező Laura még a férje védőügyvédjével is flörtöl, nyilvánosan provokálja, mintha teljes lényét csak és kizárólag a nemiség határozná meg. 

Lee Remick és James StewartForrás: Columbia Pictures

Egy idő után a nő nyílt szexualitásával kivívja a többiek (és nincs kétség: a korabeli néző) haragját: a társadalmi szabályokkal ellentétes viselkedésével nem csupán az őt ért erőszak, de az azt követő gyilkosság okozója is. 

Ugyanakkor gyilkossággal vádolt férje a végletekig indulatos, szélsőségesen féltékeny. Hiú ember, aki egyfelől élvezi, hogy vonzó felesége miatt a többi férfi sárgul az irigységtől, de a nőt hibáztatja, ha a férfiak kimutatják tetszésüket – Manion hadnagy szélsőséges féltékenysége miatt pedig az válik kérdésessé, valóban öntudatlan állapotban az erőszaktevőn vett elégtételt, vagy pedig nem is történt erőszak, csupán hirtelen felindulásból maga verte össze a feleségét és lőtte agyon a csupán flörtölő áldozatot (ennek eldöntése pedig újabb korabeli társadalmi kérdést feszeget: a nő, mint a férfi tulajdona). 

Egy gyilkosság anatómiája (Ben Gazzara)Forrás: Columbia Pictures

Az Egy gyilkosság anatómiája tehát a kihívó női magatartásformákra vonatkozó előítéletekre épít, ahogy előítéletekre, a bőrszínnel kapcsolatos sztereotípiákra épített a Tizenkét dühös ember is. E két film folyamatos összevetésének oka az a tény is, hogy mindkettő elemi hatást gyakorolt a későbbi tárgyalótermi filmek narratívájára, egyes megoldásaik visszaköszönnek a tematikai zsáner legjobban sikerült darabjaiban. Legkézenfekvőbb példa erre az 1996-os Ha ölni kell, amelyben Joel Schumacher (de leginkább a kiindulópontul szolgáló regény írója, John Grisham) ügyesen ötvözi a két "előzményfilm" (plusz a Ne bántsátok a feketerigót!) elemeit.

Preminger az Egy gyilkosság anatómiájá-val ugyanakkor nem csak filmtörténelmet írt, alkotását az amerikai ügyvédi kamara 1989-ben beválasztotta a 12 legjobb amerikai tárgyalótermi film közé, s egyes jogi iskolákban a mai napig oktatási segédeszközként használják, mivel (főleg az ügyvédek szemszögéből) tökéletesen mutatja be az amerikai büntetőjogi rendszer alapvető szakaszait. Az efféle alaposság nem a véletlen műve: több jogász is volt az alkotók között.

Egy gyilkosság anatómiája (George C. Scott, Joseph N. Welch és Ben Gazzara)Forrás: Columbia Pictures

A film kiindulópontjául szolgáló, azonos című regényt (Robert Traver álnéven) John D. Voelker michigani ügyvéd írta, aki egy 1952-es esetét dolgozta át. A regényt adaptáló forgatókönyvíró, Wendell Mayes rövid ideig kacérkodott a jogi pályával (egy év után hagyta ott az egyetemet), a filmbeli tárgyalást vezető Weaver bírót pedig nem kisebb szaktekintély, mint az amerikai hadsereg jogi képviseletét is ellátó (Joseph McCarthy szenátor karrierjének hanyatlását egyetlen mondattal előidéző) Joseph Nye Welch alakította.

De a bukovinai Vizsnicában született Preminger maga is alapos rálátással bírt a jogászok világára, apja Markus Preminger Bécs egyik legkiválóbb jogászának hírében állt a két világháború között (fia szerint a Monarchia főügyészi címét is felkínálták számára), és Otto is követte volna e hivatásban, ha nem csábítja el Max Reinhardt és a színház, majd később a film világa. Az Egy gyilkosság anatómiájá-val maradandót alkotott: a tárgyalótermi krimik legjobb darabját.