A sanghaji filmfesztivál éppolyan gigászi, mint a neki otthont adó város

Sanghaj látképe

Magyar újságíró nem mindennap jut el a sanghaji filmfesztiválra, sőt, nincs tudomásunk arról, hogy rajtunk kívül más is eljutott volna bármikor is. Láttuk a fesztiválon Ralph Fiennes The White Crow című rendezését Rudolf Nurejev disszidálásáról, a Mad Max: A harag útja fekete-fehér Black & Chrome változatát, és egy vadiúj kínai debütálást is (Send Me to the Clouds). Fiennes munkája hasonló kultúrsokkról szólt, mint amit mi átéltünk, a negyedik Mad Max-film igazi fesztiválkülönlegesség, a Send Me to the Clouds pedig bepillantást engedett a kínai filmiparba, de a Távol-Kelet legnagyobb, A-kategóriás fesztiválján nem a filmek voltak a legizgalmasabbak.

A 22. alkalommal megrendezett fesztivál még fiatal a legnagyobbakhoz képest (amilyen Cannes, a Berlinale vagy Velence), de ez a méretein nem látszik. 47 sanghaji moziban 522 filmet tűztek műsorra átlagosan háromszor, a legkorábbi vetítés reggel fél kilenckor kezdődött, a legkésőbbi este 23 órakor. Elvileg akár hét filmet is meg lehetett nézni egyetlen nap alatt, bár gyakori volt, hogy a vetítésekre már napokkal korábban elkapkodták a jegyeket. A sajtónak és a vendégeknek persze tettek félre bizonyos számú jegyet, a külföldi vendégek szállása, a Crowne Plaza Shanghai mellett pedig multiplex mozi is volt (Shanghai Film Art Center), de némi városnézés árán – lévén a világ egyik legforgalmasabb és legnépesebb városáról van szó – a többi moziba is el lehetett jutni.

Sanghaj látképe

Ami a városnézést illeti, a fesztivál szervezői gondoltak a Belt and Road Filmhét meghívottjaira, és hivatalos túrákat is szerveztek a kínai filmművészet bölcsőjeként is aposztrofált metropoliszba (a túrák még a programfüzetbe is bekerültek). Ráadásul mindháromnak volt több-kevesebb filmes vonatkozása: Xinchang óvárosában forgatta Ang Lee az Ellenséges vágyak egyes jeleneteit, a Mission Impossible III-ban Tom Cruise a Lujiazuiban található, 88 emeletes Jin Mao Towerről ugrott le (ami 382 méteres magasságával törpül el a mellette lévő Shanghai Tower 632 métere mellett), és Sanghajban található a világ hat Disneylandjének egyike is.

A Jin Mao Tower és a Shanghai Tower

Magyar szemmel az egész város filmszerű volt: belefutottunk a Godzilla II – A szörnyek királya plakátjaiba, és azóta sem értjük, miért nem remake-elték még a kínaiak a japánok Gojira-filmjeit, az óriásszörnyeknek ugyanis bőven jutna lerombolható felhőkarcoló Sanghajban. Az is kiderült, hogy több oka is van annak, hogy a 24 milliós Sanghajban tartják Kína legnagyobb filmfesztiválját: igazi világvárosról van szó, a Huangpu folyó partján található népszerű sétálóutca, a The Bund például arról híres, hogy a nyugati építészet nyomait is magán viseli.

The Bund

A Disneylandben lévő Walt Disney Grand Theaterben volt a Belt and Road Filmhét díjátadó gálája is, amin kiosztották az általunk (és egy észt, bangladesi, iráni és kínai kritikus alkotta zsűri által) megszavazott díjakat: két legjobb rendezői díjat (Bogdán Árpád kapta a Genezis-ért és a kínai Wang Lina A First Farewell-ért), és két legjobb filmnek járót (a fehérorosz Crystal Swan és az orosz The Sun Above Me Never Sets nyerték – utóbbi vitte el a szekció közönségdíját is). Összesen 24 film szerepelt a válogatásban ugyanennyi országból (benne például Ken Loach Cannes-ból érkező Sorry, We Missed You című friss munkájával), amiből 8 került be az általunk zsűrizett jelöltek közé. A díjátadót a helyi Disney Park szokásos esti tűzijátéka zárta, de a fesztivál nyitógálája még ennél is látványosabb helyszínen volt: a Shanghai Grand Theaterben, a világ egyik legnagyobb színházában, ami 40 méter magas, 2,1 hektáros területen fekszik, és 64 ezer négyzetméteres.

Shanghai Grand Theater

Itt láttuk élőben a versenyprogram zsűrijét is, köztük Paolo Genovesét (a Teljesen idegenek rendezőjét, akitől már Budapesten is kérdeztünk a legújabb filmje, A Hely kapcsán) és a zsűrielnököt, a legelismertebb kortárs török rendezőt, Nuri Bilge Ceylant (A vadkörtefa, Téli álom, Egyszer volt, hol nem volt Anatóliában). Ami a meghívottakat illeti, a fesztiválon több szakmai konferenciát is szerveztek, olyan előadókkal, mint Roland Emmerich (A függetlenség napja, Godzilla, Holnapután) és Simon West (Con Air – A fegyencjárat, A tábornok lánya, Tomb Raider). Emmerich előadásáról sajnos lemaradtunk, úgyhogy már csak a Variety hasábjain olvastuk, hogy beszélt például Midway című új filmjéről, aminek a büdzséjébe a kínai Bona Film Group is beszállt. West prezentációját viszont elcsíptük: a saját bevallása szerint akciófilm-specialistaként beskatulyázott rendező jelenleg már a második filmjét forgatja Kínában (az első a Skyfire), így ő a hollywoodi és a kínai filmszakma különbségeiről beszélt, arra fókuszálva, miben fejlődhetne utóbbi az előbbihez képest.

Nem gondoltuk volna, hogy épp Kínában kerülünk közelebb a hollywoodi filmipar megértéséhez (és egyben ábrándulunk ki belőle még jobban), de így lett: West szavaiból kiderült, hogy Hollywood a szó legszorosabb értelmében filmgyár, legalábbis a filmek készítése sztenderdizáltabb, mint hinnénk. Hollywood igyekszik a lehető legkevesebbet bízni a véletlenre, azaz a forgatásra: West szerint csak számtalanszor végiggondolt és tesztelt forgatókönyveket engednek gyártásba, majd a gyártás előkészítése során részletes és pontos forgatási menetrendet terveznek meg (amitől nem szabad eltérni, ahogy a forgatókönyvtől sem), a forgatáson pedig a film már igazából akkor is el tud készülni, ha a rendező csak annyit mond, hogy tessék és ennyi, mivel a rendezőasszisztens mindent előkészít. A néző és a kritikus gyakran együtt csodálkozik, hogy egy nagy bukás vagy egy bűnrossz hollywoodi film rendezője miért kap új lehetőséget, amire egyszerűen az a válasz, hogy a rendezőnek sikerült betartania a forgatási menetrendet (azaz gyakorlatilag időben beérnie a munkahelyére), ezzel profin elvégezte a munkát, a többi pedig nem rajta múlt.

Kilátás a Shanghai Towerből a Shanghai World Financial Centerre

A fesztivál telefonkönyv-vastagságú katalógusát pedig keserédes érzés volt lapozgatni: rengeteget megnéztünk volna az 522 film közül, de biztos volt, hogy a kiszemeltjeink nagyját nem most fogjuk tudni szerencséltetni. A teljesség igénye nélkül: a világpremiereket kínáló versenyprogram mellett volt animációs, dokumentum- és rövidfilmes verseny is, külön szekció kínai debütálásoknak, kínai klasszikusoknak, neves szerzők új filmjeinek (Terry Gilliamtől Krzysztof Zanussiig), az űrutazásról szóló filmeknek (a 2001: Űrodüsszeiá-tól Az első ember-ig), fókusz különféle nemzetek filmművészetének (Németországtól Thaiföldig), retrospektív válogatás John Cassavetes, Robert Bresson és Theo Angelopoulos munkásságából, 4K-ban felújított klasszikusok, amilyen a Sátántangó, a Schindler listája, a Stanley Kubrick-féle Spartacus vagy az Éjféli cowboy. Összességében a fesztivál kínálata és népes közönsége éppolyan lenyűgöző, mint maga Sanghaj, ráadásul a SIFF-ben még a fejlődés potenciálja is bőven megvan.