Már bele is nézhetünk az új magyar vígjáték, a Pesti balhé akciójeleneteibe - fotók, videó

2019.07.05. 09:59

A produkció közleménye szerint június végén Tatán, a részben lángba boruló gyerektáborban játszódó jelenet rögzítésével véget ért az új magyar vígjáték, a Pesti balhé forgatása. A több kisfilmet- és sorozatot jegyző rendező, Lóth Balázs első nagyjátékfilmjét két hónapon keresztül több mint 30 helyszínen forgatta a stáb, dolgoztak a régi Skála Metró tetején, a Király fürdőben, és a 150 éves kőbányai pincerendszerben is. Az akciókkal, nagy bunyókkal, menekülésekkel tarkított komédia fordított rablási történetet mesél el, amelyben egy valódi műkincs és a fiatal magyar művész összetéveszthetetlenül egyedi festménye körül kavarognak az események. A Petrik Andrea, Mészáros Béla, Elek Ferenc, Szabó Simon, Inotay Ákos és Hegedűs D. Géza főszereplésével készülő Pesti balhé a jövő év elején érkezik a mozikba.

 

Forgattunk esőben, zúzmarában, kánikulában, éjszakában, hajnalban, valamint földön, vízen, levegőben, quadról, drónról és még víz alatt is, napi 12-14 órán keresztül.  

– mondta Lóth Balázs.

"Az első perctől kezdve az motivált minket, hogy olyan filmet készítsünk, ami humorban, helyszínekben, képi megoldásokban is meglepő de egyben nagyon szórakoztató élményt nyújt a nézőknek." 

 

Petrik Andrea és Mészáros BélaForrás: Glódi Balázs

A Pesti balhé rendezője húzós időszaknak tartja a mögöttük hagyott két hónapot, ami az egész stábot, de főleg a színészeket vette igénybe. A szereplők nem ritkán 36-48 órán keresztül dolgoztak, mert a felvételek előtt még színházi fellépések is vártak rájuk. A forgatás ráadásul változatos helyszíneken zajlott. Ezek egyike egy VIP átverésnek teret adó hotel volt, amihez két budapesti luxusszállodában, a Hotel Corinthia Budapestben és a Hotel Continental Budapestben is rögzítettek jeleneteket. Bár a filmben ez a rész egy helyszínen játszódik, a forgatás során nem csupán a két hotelben, hanem további 7 helyen vettek fel ehhez különböző epizódokat.

Forrás: Pesti balhé


A színészekre mozgalmas munka várt és intenzív fizikai felkészülés előzte meg a kamerák előtti fellépésüket. A legveszélyesebb feladatok mindannyiuk közül Szabó Simonnak jutottak, aki önként vállalta, hogy kaszkadőr segítsége nélkül oldja meg a nehezebb jeleneteket is. Így ha a helyzet azt kívánta lezuhant két méter magasból, bunyózott és egyszer még a ruhája is lángra kapott. A ráváró kihívásokra alapos tréninget kapott Gulyás Kiss Zoltán kaszkadőr szakértőtől, akivel külön órákon gyakorolta be a helyes koreográfiákat. A színész számára nem szokatlan, hogy a saját maga kaszkadőrévé lép elő.

Forrás: Pesti balhé

Korábban is szívesen vállalata bizonyos határok között a veszélyesebb jeleneteket, ebben a filmben pedig kifejezetten küzdött érte, hogy mindent ő csinálhasson, amit eredetileg dublőrrel terveztek. A precíz előkészületeknek köszönhetően az összes rizikósabb rész is gond nélkül, időben dobozba került. A stáb ezek közé sorolta a Pesti balhé egyik csúcspontjának szánt pillanatot, amikor egy komplett 25 méteres folyosót kellett elárasztani vízzel. A komplex jelenetet szintén hosszas tervezés előzte meg, aminek köszönhetően az épített díszletben elsőre meg is született a felvétel. A vízből bőven kijutott a film egyik állatszereplőjének is. A veszélyes kinézetű házőrzőt „alakító" kutyának medencébe kellett ugrania, miután felcsapott mögötte a tűz. A bátor négylábú a feladatot már elsőre is tökéletesen hajtotta végre. Sőt annyira rákapott a vízben hűsölésre, hogy alig akart kijönni az újabb felvételre.


A forgatás június végén zárult összesen 3000 csapó után, amelynek 25 terabájt 4K forgatott anyag lett az eredménye. Ebből a rengeteg felvételből dolgoznak már jelenleg is az alkotók a vágószobában, hogy jövő év elején az InterCom forgalmazásában a mozikba kerülhessen a Pesti balhé.
A Pesti balhé rendezője Lóth Balázs (Nincs mese, 200 első randi), aki a forgatókönyvet együtt írta Kis-Szabó Márkkal, illetve Inotay Ákossal. A produceri feladatokat Fülöp Péter és Hutlassa Barnabás látja el, míg Balázs István Balázs operatőrként, Fekete Anna látványtervezőként, Kovács Andrea pedig jelmeztervezőként dolgozik a filmen.