Polanski nélkül mutatták be a Dreyfus-filmet Velencében

Vágólapra másolva!
Az üldöztetés kérdését állította J'accuse (An Officer and a Spy) című új filmjének középpontjába Roman Polanski. A mű a híres 19. századi Dreyfus-ügyet mutatja be. Premierjét a rendező nélkül tartották a 76. velencei filmfesztiválon. 
Vágólapra másolva!

A lengyel rendező saját helyzetét akarta összehasonlítani Alfred Dreyfuséval, a francia hadsereg zsidó tüzérségi tisztje sorsával, akit 1894-ben elítéltek hazaárulásért, majd egy dél-amerikai börtönszigetre vittek. Az ügyet a francia igazságszolgáltatás legnagyobb tévedései között emlegetik, mondván, azt az antiszemitizmus motiválta. Dreyfust később felmentették.

Polanski filmje címét, J'accuse (Vádolom) Émile Zola francia írótól kölcsönözte, aki így kezdte 1898-ban közzétett híres levelét, amelyet Dreyfus védelmében írt, és amelyben antiszemitizmussal vádolta meg a francia kormányt.


Polanski ellen az Egyesült Államokban 40 éve van érvényben elfogatóparancs, mert a rendező a '70-es években egy kiskorúval lépett szexuális kapcsolatba, és az ítélet elől megszökött az országból. Jelenleg Franciaországban él.

Jean Dujardin és Louis Garrel Forrás:COURTESY PLAYTIME


A filmforgatásáról készült feljegyzésében Polanski arról írt, hogy


A lengyel gyökerű francia rendező nem jelent meg az Arany Oroszlán-díjért versengő filmje bemutatóján. A stáb tagjai, köztük a két főszereplő Jean Dujardin és Louis Garrel, valamint felesége, Emmanuelle Seigner, aki szintén szerepel a filmben, képviselte őt. A fesztivál szervezőit bírálták amiatt, hogy Polanskit meghívták a versenyprogramba, de Alberto Barbera fesztiváligazgató a szerdai megnyitón leszögezte, hogy különbséget kell tenni a filmművész és a férfi között. A pénteki sajtótájékoztató kezdetén Luca Barbareschi producer közölte, hogy csak a filmmel kapcsolatos kérdésekre fognak válaszolni.

- mondta.

Polanski a filmet gazdag történelmi drámaként rendezte meg, amely egy klasszikus krimiként is működik.

- írta az dpa német hírügynökség tudósítója.