Amerikában is forgalmazzák majd Tóth Barnabás filmjét

Vágólapra másolva!
Immár publikussá vált, hogy a Menemsha Films megvásárolta a Susotázs rendezője és a Testről és lélekről producereinek legújabb nagyjátékfilmje, az Akik maradtak amerikai forgalmazási jogát. A nívós forgalmazó rekordot állított fel azzal, hogy, öt egymást követő évben az általa forgalmazott filmeket jelölték Oscar-díjra a legjobb idegennyelvű film kategóriában. 
Vágólapra másolva!

Tóth Barnabás új alkotása – mely az NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült -

áll a forgalmazó közleményében. A II. világháború utáni Budapesten játszódó alkotás világpremierje szombaton óriási sikerrel zajlott le a legendás Telluride Filmfesztiválon.

– nyilatkozta a vetítés után az F. Várkonyi Zsuzsa regénye alapján készült film rendezője, aki azt is elmondta, hogy Edward Nortonnal és Philip Kaufmannal volt alkalma részt venni egy kerekasztalbeszélgetésan az adaptációról.

Hajduk Károly és Szőke Abigél Forrás: Akik maradtak


Az amerikai premier után a Variety is elismerő szavakkal illette Tóth Barnabás alkotását, melyben kiemelte a fiatal női főszereplő játékát:


Immár publikussá vált, hogy amerikai forgalmazója is van az Akik maradtak-nak. A Menemsha Films-et Neil Friedman alapította 1998-ban. A cég kizárólag a legmagasabb színvonalú filmek terjesztésére törekszik a világ minden tájáról az Egyesült Államokban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy rekordot állított fel azzal, hogy, öt egymást követő évben az általa forgalmazott filmeket jelölték Oscar-díjra a legjobb idegennyelvű film kategóriában:

2000-ben a cseh Élet mindenáron, 2001-ben az argentín Az örömfiú, majd a cseh Zelary, 2003-ban a kanadai Prisoner of Paradise és végül a német A pityergő teve története vehették át az arany szobrocskát.

Magyar alkotások közül a Menemsha Films legutóbb Török Ferenc 1945 című munkáját forgalmazta az Egyesült Államokban.

A film főszereplői a Jászai Mari-díjas Hajduk Károly és Szőke Abigél, de olyan nagyszerű színészeket is láthatunk majd a vásznon, mint Nagy Mari, Lukáts Andor, Zsurzs Kati, Jordán Adél, Stefanovits Angéla, Igó Éva, Spitzer Gyöngyi és Paizs Miklós. A forgatókönyvet Tóth Barnabás és Muhi Klára írták, az operatőr Marosi Gábor, a vágó: Mógor Ágnes. A film az INFORG-M&M FILM gyártásában, az NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült, a producerek Mécs Mónika és Mesterházy Ernő.

Az Akik maradtak hazai premierje szeptember 19-én a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz, országosan szeptember 26-án kerül a mozikba. Az amerikai nagyvárosok közönsége télen, az Oscar kampány idején láthatja majd a filmet.