Vágólapra másolva!
A The Band együttesről szóló kanadai dokumentumfilmmel nyílt meg csütörtökön 44. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).
Vágólapra másolva!

A Once Were Brothers: Robbie Robertson and The Band című film Robbie Robertson kanadai zenész, dalszövegíró és producer karrierjét, valamint az 1960-as és 1970-es évek egyik meghatározó kanadai-amerikai rockzenekarának megalakulását végigkövető filmet a mindössze 26 éves Daniel Roher rendezte.

Roher, aki filmjét Robertson 2016-ban megjelent Testify című memoárjára alapozta, a mustra történetében az egyik legfiatalabb rendező, akinek alkotását nyitófilmnek választották.


A Once Were Brothers: Robbie Robertson and The Band kísérőfilmjeként vetítették le csütörtökön Martin Scorsese 1978-as klasszikusát, a minden idők egyik legjobb koncertfilmjének tartott Az utolsó valcer-t, amely a The Band 1976-os, San Franciscó-i búcsúkoncertjét örökíti meg.

A velencei és a telluride-i fesztivált követő tíznapos torontói mustrán mutatkozik be Marielle Heller író-rendező Mister Rogers tévés személyiségről Tom Hanks főszereplésével forgatott, A Beautiful Day in the Neighborhood című életrajzi drámája. A programban szerepel A Wall Street pillangói című film, amelyben Jennifer Lopez, Constance Wu, Lizzo és Cardi B sztriptíztáncosnőket alakítanak, az Eddie Murphy főszereplésével készült Dolemite Is My Name című Netflix-film, amely Rudy Ray Moore amerikai komikus, énekes életéről szól.

James Mangold a Christian Bale-lel és Matt Damonnal a főszerepben készült Az aszfalt királyai című filmjével érkezik Torontóba, ahol Michael B. Jordant a Just Mercy című jogi drámában láthatja a közönség.


A két éve Torontóban a Sztálin halála című filmmel szereplő Armando Iannucci Charles Dickens-adaptációja, a The Personal History of David Copperfield is a fesztiválon debütál Dev Patellel a címszerepben. A csütörtökön megkezdődött 44. Torontói Filmfesztivál szeptember 15-ig tart. Az 1976-ban alapított TIFF Észak-Amerika legfontosabb filmfesztiválja, ahol számos Oscar-díjas film kezdte a pályafutását. A torontói mustrán közönségszavazás dönt a legjobb alkotásról.

Tavaly a Zöld könyv is a fesztiválon debütált, mielőtt Hollywoodban megkapta volna a legjobb film Oscar-díját.