Vágyakozó nők és meztelenül birkózó férfiak

2019.09.08. 21:29

A gyakorta „brit Felliniként" is emlegetett botrányfilmes, Ken Russell számos kiváló televíziós művészportré-dokumentumfilm és két nagyjátékfilm után (French Dressing, 1964 és Egymilliárd dolláros agy, 1967) ötven évvel ezelőtt, a D.H. Lawrence regényéből készült Szerelmes asszonyok-kal indult el a világhírnév felé. Provokatív, egyszerre filozofikus és érzéki film –  hűen a Lady Chatterley szeretője írójának szellemiségéhez –, amellyel Russell nem csupán letette szerzői kézjegyét, de először vívta ki a prűd közvélemény haragját is. Az élet és halál kettősségében, a szellemi és testi szerelem, valamint az iparosodás és a természetesség „problematikáit" körbejáró Szerelmes asszonyok egyes jelenetei miatt sokan pornográfiával és a homoszexualitás propagálásával vádolták – miközben a mezítelenség ábrázolásában valóban úttörő film egyik főszereplője, Glenda Jackson az első színésznő volt, aki egy olyan alakításért kapott Oscar-díjat, amelynek része volt a kendőzetlen testiség. 

A Szerelmes asszonyok kiindulópontjául szolgáló, azonos című regény íróját, D. H. Lawrence-t (1885-1930) ma a modern angol irodalom egyik legjelentősebb alakjaként tisztelik, a maga idejében, a XX. század elején viszont nem csupán tiltott, de körözött botrányírónak számított. Leghíresebb regényét, az 1928-ban, olasz magánkiadásban megjelent Lady Chatterley szeretőjé-t Angliában csak 1932-ben adták ki, akkor is erősen megcsonkítva, majd 1960-ban, a brit bíróság ítélete mentette fel a botránykönyvet az obszcenitás és pornográfia vádja alól.  

Glenda Jackson és Oliver Reed a Szerelmes asszonyok c. filmbenForrás: Alamy Stock Photo/Movie Store Collection

Ken Russell, a Szerelmes asszonyok-kal vált botrányfilmessé, a brit film fenegyerekévé, sőt, olyan polgárpukkasztó alkotóvá, akit a hetvenes években egyenesen ördöginek is neveztek – holott (kétségkívül provokatív, a jó ízlés határait feszegető) filmjei tulajdonképpen mérhetetlen emberszeretetről és az alkotónak a művészet felszabadító és közönségfelrázó erejébe vetett hitéről tanúskodnak. A szintén a korlátokat lebontó művészetet pártoló D. H. Lawrence nem is kívánhatott volna magának jobb mozgóképes tolmácsolót; csakhogy a modern idők gépi világát megvető, a természetességet és az ősi létforma boldogságát hirdető író egyenesen utálta a mozit, mivel leginkább az iparosodott civilizáció embert bénító ópiumát látta benne. Lawrence irtózott a gépiesített világtól – az 1920-ban megjelent, önéletrajzi ihletésű Szerelmes asszonyok-ban is voltaképp arra kereste a választ, miként élhet az ember boldog, kiegyensúlyozott életet a rohamosan iparosodó világban, hogyan teremthet maga számára harmóniát az egyén az érzékeitől megfosztott, elgépiesedő civilizáció modern tömeglétében. Miként tud kibontakozni a személyiség, vagy éppenséggel, hogyan kényszerül feladásra.

Szerelmes asszonyokForrás: AFP

A Szerelmes asszonyok négy ember, két szerelem és egy barátság története a huszadik század elején, egy közép-angliai bányászvárosban. A Brangwen lányok, Ursula és Gudrun, a gazdag gyáros Gerald Crich és az iskolai felügyelő Rupert Birkin felfogása a szerelem mibenlétéről egy-egy végpont: Ursuláé a tiszta odaadásé, Ruperté az egyensúlyra törekvő, a művészlélek Gudruné a személyes szabadságot előbbre tartó, Geraldé a leuraló és mindent felemésztő. 

Lawrence terjedelmes prózáját Russell a rá későbbiekben is jellemző (de a további életmű darabjainál jóval visszafogottabb) naturalizmussal és barokkos vizualitással tette erőteljes filmélménnyé. A Szerelmes asszonyok Russell-feldolgozása túlzás nélkül az egyik legjobban sikerült mozgóképes irodalmi adaptáció (nem korlátozva e kijelentést a szinte megfilmesíthetetlen Lawrence munkásságára), amely az eredeti ismerete nélkül is értelmezhető, önálló jogú alkotássá nőtt. Miközben alapos gonddal követi a regény cselekményét, egyes filmes megoldásaival ki is bontja, sőt, újrafogalmazza az írott szöveget és annak szimbolikáját.

Szerelmes asszonyokForrás: AFP

A regény kulcsjelenetei Russellnél felfokozott hatású képekben bomlanak ki, amelyek bukolikus intenzitása jóval meghaladja Lawrence prózáját. Az egyik ilyen kulcsjelenetben a mindent gépesíteni és uralni akaró, de a természetbe visszavágyó bányatulajdonos Crich (Oliver Reed) lóháton kel versenyre a vonattal: vágtázva próbál előbb a kereszteződéshez érni, majd amikor nem sikerül, véresre korbácsolja az agyonhajszolt állatot.

A film egy másik, híres-hírhedt jelenetében Birkin (Alan Bates) és Gerald, mintegy unaloműzésből, mintegy Birkin "teljességet" hirdető filozófiai szemléletének részeként pucéran birkózik a kandalló előtt. Antik, sőt mitologikus szimbolikájú (és homoerotikus áthallású), a férfibarátságot a testi érintkezésben kicsúcsosító képsor, amelyet Russell majdhogynem a végletekig fokoz. Az így is botrányt kavaró jelenetet akkor fejezi be, mielőtt végzetesen kínossá válna.

Szerelmes asszonyok (Alan Bates és Oliver Reed)Forrás: AFP

A meztelenség egyébként is része a Szerelmes asszonyok gazdag szimbolikájának. A film szereplői sokszor levetkőznek, mintegy a természetesség, az ösztönösség, a természeti világgal való közvetlen kapcsolat keresésének jegyében (az pedig inkább csak filmtörténeti érdekesség, hogy Russell tabut döntött a frontális férfi pucérsággal, vagy hogy a Szerelmes asszonyok ominózus kandallós jelenete utat tört az olyan filmek hasonló képsorai előtt, mint a Gyilkos ígéretek). A meztelenség ellenpontjaként legalább ilyen gyakorta rejtik a szereplők valós személyiségüket álruhába, amikor színházat és táncjátékot előadva jelmezt öltenek és kifestik magukat.

Természetesség és műviség (természet és gép) csak az egyik szimbólumpár – az egész történet a szerelem és halál kettősének árnyékában játszódik, Russell pedig ügyesen ötvözi a sötét és világos színkontrasztját. A négy (voltaképp magukat egyenként a társadalmi elvárásokon kívül helyező) ember sorsa a hófödte Alpokban forrhatna össze, de épp e vakítóan fehér környezetben fullad boldogságtörekvésük tragikus kudarcba (a zárlatban pedig visszatér a birkózásjelenet kulisszája: Birkin és Ursula párbeszédéhez a kétféle, férfi-női, férfi-férfi szerelem összehangolhatóságáról a kandalló szolgál meleget árasztó háttérül).

Szerelmes asszonyok (Alan Bates és Jennie Linden)Forrás: AFP

A Szerelmes asszonyok-at megrendelésre elvállaló (a filmet eredetileg Silvio Narizzano rendezte volna, de a rendező magánéleti problémái miatt távozott, így Larry Kramer producernek új direktor után kellett néznie) Ken Russell épp a gazdag vizualitással támasztotta alá Lawrence tételét (s cáfolta meg az író mozival szembeni ellenérzéseit), miszerint az érzékek többet számítanak a szellemiségnél – bár Russell nem mellőzi a filozófiát, de alapvetően ösztönfilmet készített, amely a látvánnyal képes érzékeltetni a mélyebb összefüggéseket (később kétszer is visszatért Lawrence-hez: leforgatta a Szerelmes asszonyok előzményét, a Szivárvány-t, illetve elkészítette a Lady Chatterley szeretője egyetlen igazán értő adaptációját). Tulajdonképp a film bekebelezte a regényt, a látvány felülmúlta a szót: Russell képes volt arra, hogy megjelenítsen olyan lélektani összefüggéseket, összetett érzelmeket, amelyeket Lawrence csak sejtetni volt képes, pontos szavak hiányában megfogalmazni nem tudott.