Rambónak nem volt esélye az űrhajós Brad Pitt ellen

2019.09.23. 16:21

Szerény, kicsivel több mint 40 ezres nézőszámmal nyitott a magyar mozikban Brad Pitt sci-fije, az Ad Astra – Út a csillagokba, de így is megszerezte az első helyet a hazai sikerlistán. Az Az: Második fejezet a második, a Rambo V: Utolsó vér pedig csak a harmadik – derül ki a Filmforgalmazók Egyesülete friss adataiból.

Noha kicsivel nőttek a top 10 eredményei (4,7 százalék), mindösszesen 121 013 nézője volt a legnézettebb 10 filmnek a magyarországi filmszínházakban – vagyis 10 film csak kicsivel, mintegy 20 ezerrel több látogatót csalogatott moziba, mint két héttel ezelőtt, az Az: Második fejezet (100 238 néző a premierhétvégén) egymagában.  

A mostani hétvége győztese, az Ad Astra – Út a csillagokba 40 634 eladott jeggyel (64 569 180 forintos bevétel mellett) szerezte meg az első helyet, míg a szintén friss bemutató Rambo V - Utolsó vér csupán 17 525 nézőt érdekelt (ezzel az eredménnyel a harmadik), kevesebb embert, mint a harmadik hétvégéjét záró Az: Második fejezet (20 945 nézővel a második).

A legnézettebb 10 sorát szintén egy premierfilm zárja (összesen három került fel a top10-be): Az Aranypinty 2 424 eladott jeggyel lett a tizedik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK