Szeptember 12-én került a hazai mozikba a CURTIZ – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot. Topolánszky Tamás Yvan számos filmfesztiválon – legutóbb a III. Hét Domb Filmfesztiválon – díjazott alkotásában központi szerepett kapott a Modern Art Orchestra által előadott zene, mely most digitális formában jelent meg az iTunes és a Spotify zeneáruházakban. A filmről itt írtunk

A film zeneszerzője, Subicz Gábor a film sajtóvetítését követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy komoly, a magyar filmtörténetben példa nélkül álló kihívás volt teljes egészében jazz bigband zenével aláfesteni a negyvesen évek Hollywoodjában játszó történetet.

 

Azzal a feladattal kerestek meg az alkotók, hogy a kor egy igen adekvát zenei stílusát, a jazz szeretnék használni.  

"A negyvenes évek elején a swing korszak még tartott Amerikában, de érdekes módon az akkoriban készült filmek egyáltalán nem használták. Ami már az első héten eldőlt, hogy a zene vivőerő legyen a filmben."

 

A Shadow of a Man című dal felcsendül az SXSW fesztiválon a legjobbak között versenyző főcím alatt: ahogy a filmzene teljes egészét is, ezt a számot is a Modern Art Orchestra adja elő, az énekszólamot Kiss Flóra adta elő.