Olaszország Marco Bellocchio maffiafilmjével nevez az Oscar-díjra

Vágólapra másolva!
Olaszország Marco Bellocchio Il traditore (Az áruló) című maffiafilmjét nevezi a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára - jelentette be Rómában a nevezésről döntő zsűri.
Vágólapra másolva!

Bellocchio filmje, amely a Cannes-i Filmfesztiválon debütált májusban, a Cosa Nostra felemelkedéséről és bukásáról szól. Történet középpontjában Tommaso Buscetta áll, aki elsőként tanúskodott a bűnszövetkezet ellen, és ezzel nemcsak magát, hanem családját is komoly veszélybe sodorta. Buscetta szerepét Pierfrancesco Favino alakította.

Az Il traditore május 23-án, a maffia ellen küzdő Giovanni Falcone bíró és családja ellen elkövetett halálos merénylet évfordulóján került az olasz mozik műsorára.

Bellocchio elmondta:

Látványos és brutális filmjével azt akarta elérni, hogy a nézők átéljék ezt a tragédiát.