Fesztiválsikerek és új magyar filmek a 2019-es Európai Art Mozi Napon

2019.10.08. 15:14

Idén is különleges kínálattal várja a filmrajongókat az Európai Art Mozi Nap, amelyet Európa-szerte több mint 700 filmszínházban rendeznek meg október 13-án. A nemzetközi eseményhez 28 magyarországi művészmozi is csatlakozott, a hazai programot öt díjnyertes európai koprodukció, két új magyar játékfilm és egy magyar családi animáció színesíti.

„Európa mozizni megy!" – szól az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Európai Art Mozi Nap szlogenje, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az európai filmművészet sokszínűségére és a művészmozi, mint kulturális és közösségi tér fontosságára. Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas kezdeményezésére meghirdetett nemzetközi eseményhez Európa-szerte több mint 700 mozi csatlakozott, köztük az Art-Mozi Egyesület szinte teljes tagsága, összesen 28 művészmozi is. Ezen a napon a résztvevő filmszínházak változatos filmes programokkal, többek között fesztiváldíjas különlegességek premier előtti vetítésével várják a közönséget.

Az eseményben részt vevő magyar mozikban a filmdrámától a kortárs ifjúsági filmen, vígjátékon és bűnügyi filmen át az animációs családi filmig változatos műfajokban öt új európai film és három magyar alkotás adja a program vezérfonalát, amelyek többsége az országos bemutatóik előtt, premier előtti vetítéseken kerül műsorra. A programhoz csatlakozó 9 budapesti és országszerte 19 további art mozi ezekből válogatva alakította ki október 13-i műsorát.

Premier előtt látható lesz a Cannes-i Filmfesztiválon „Rising Star Award" díjjal elismert izlandi-dán dráma, A legfehérebb nap, a Berlini Filmfesztiválon a Legjobb forgatókönyv díját elnyert olasz bűnügyi dráma, a Ragadozók, a Különleges életek című francia vígjáték-dráma Vincent Cassel főszereplésével, a szintén Berlinben a Legjobb művészeti teljesítmény Ezüst Medve-díjával elismert norvég-svéd-dán dráma, a Lótolvajok, valamint Nagy Zoltán első nagyjátékfilmje, a Szép csendben. Ezen kívül műsorra kerül a kétszeres Oscar-jelölt Mű szerző nélkül, Florian Henckel von Donnersmarck ( Mások élete) új filmje a művészi útkeresésről, meghasonlásról és a siker visszásságairól, az ezredfordulón születettek hiteles magyar ifjúsági filmdrámájaként aposztrofált FOMO – Megosztod és uralkodsz, valamint a legkisebbek körében népszerű Kuflik-mesekönyvsorozat alapján készült új magyar animációs film, a Mi újság, kuflik?.

A 4. Európai Art Mozi Nap részletes programja és az egyes mozik műsora a www.artmoziegyesulet.hu oldalon olvasható. A magyarországi vetítéssorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az Art-Mozi Egyesület szervezésében valósul meg.