Prédák: A középszer horror-háza

2019.10.11. 20:30

A Prédák kapcsán előzetesen nem kellett semmi különlegesre számítani. Tipikus halloweenre gyártott stílusgyakorlat, ami első ránézésre A halálos kitérő és a Horror park vonalán mozog. A valóság pedig nem is áll messze ettől.

Harper (Katie Stevens) szeretne kicsit kikapcsolódni, miután párkapcsolata romokban hever. Közeledik a halloween, így néhány barátjával eltervezi, hogy befizetnek egy "extrém" szabadulós játékra. A kezdeti szórakozás után egyre ijesztőbbé válik a kaland.

A Prédák klasszikus műfaji film és egy másodpercig sem árul zsákbamacskát. Ugyanúgy epizódokra lehet bontani, ahogy a zsáner hasonszőrű képviselőit. Az első harmadban felületesen megismerjük a karaktereket. Papírmasé jellem mind, előre tudható kire milyen sors vár. Egyedül Harper kapna némi háttértörténetet, de ezt is olyan sekélyesen szemléltetik, hogy nem lehet komolyan venni.

PrédákForrás: Big Bang Media

A középső szegmens a szórakozásról szól, majd a szörnyű felismerés következik, miszerint az itt történő borzalmak nem a show részei. Az utolsó felvonás a slasher szellemiséget idézi meg, ahol inkább a gyilkosok állnak a középpontban. A gond az, hogy a Prédák ezen a téren is felszínes munka.

Sok apró dologba kóstol bele, de semmire sem fektet komolyabb hangsúlyt, így teljesen elveszik a részletekben és a sablonokban. Pedig megvolt benne a potenciál ahhoz, hogy egy remek kis vérengzés süljön ki belőle. Ehhez azonban részletesebben ki kellett volna bontani legalább egy mellékszálat. Akár Harper gyermekkori traumáját, vagy épp a gyilkosok motivációit. Mindenből csak morzsákat kapunk, így a cselekménynek nincs súlya, csak várjuk, hogy kinek milyen végzetet szántak az írók.

PrédákForrás: Big Bang Media

Mivel mellőz bárminemű mélységet, csak a horrorelemeket lehetne méltatni, ám a végeredmény itt is felemás.Ijedezni maximum egy alkalommal fogunk, de a véresebb jelenetek sem tartalmaznak semmi olyasmit, amivel ne találkozott volna bárki, aki háromnál több slashert látott élete során. A Prédák tehát a középszerűség mintapéldája, de mégis tartalmaz néhány olyan pozitívumot, amik a maga módján megmentik. Dicséret illeti a díszleteket, melyek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a film atmoszférája elkapja a nézőt. A helyszín garantálja a feszültséget, egyúttal a legizgalmasabb pillanatok is az extrém szabadulószoba kreatív állomásaihoz köthetők.

Felesleges túlmagyarázni Scott Beck és Bryan Woods művét. Botegyszerű sablonhorror, ami kicsit kidolgozottabb forgatókönyvvel, aprólékosabb cselekményvezetéssel nagyobb hatást érhetett volna el, de így sem nézhetetlen, szimplán jellegtelen. Elkötelezett slasher rajongóknak kellemes egyszeri kikapcsolódás lehet, más esetben kihagyható macska-egér játék.