Josh Brolin végre vehetett magának egy festményt Anthony Hopkinstól

Vágólapra másolva!
Sir Anthony Hopkins képeit egyre többen akarják megvásárolni. A 81 éves, Oscar-díjas (A bárányok hallgatnak) színész 2003 óta fest, s bár nem tartja magát hivatásos festőnek, egy-egy képéért akár 80 ezer dollárt (több mint 24 millió forintot) is elkérnek a műveit kiállító galériák. Most Josh Brolin szerezte meg az egyik festményét.
Vágólapra másolva!

A Nem vénnek való vidék és a Bosszúállók: Végjáték sztárja büszkén fotózta magát új szerzeménye, Hopkins Téli napforduló című festménye társaságában.

- írta Brolin a közösségi oldalán megosztott fotójához, amire kisvártatva Hopkins, a festő is reagált:

A felesége unszolására 2003 óta festő, autodidakta Hopkins saját bevallása szerint kikapcsolódásból fest, segít frissen tartani az elméjét, miközben remekül szórakozik. Műveiről, képeinek keletkezéséről, és az alkotás közbeni vidám percekről a szándéka ellenére befutott festőnek számító Hopkins előszeretettel oszt meg felvételeket.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Happy Saturday ☀️

Anthony Hopkins (@anthonyhopkins) által megosztott bejegyzés,

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Back at studio... Happy Friday #HarteInternationalGalleries #Maui #Lahaina #FrontStreet

Anthony Hopkins (@anthonyhopkins) által megosztott bejegyzés,

Sőt. Az egyik videójában bevallja, a festés abban is segít neki, hogy ne kerüljön zűrös helyzetekbe.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A new day, a new drawing...

Anthony Hopkins (@anthonyhopkins) által megosztott bejegyzés,