Pálfi György előtt tiszteleg a Denveri Filmfesztivál

Polgár Csaba Az Úr hangja című filmben
Vágólapra másolva!
Pálfi György filmrendező a Hukklé-val, a Szabadesés-sel és Az Úr hangjá-val lesz díszvendég az október 30-án kezdődő 42. Denveri Filmfesztiválon Kolorádóban.
Vágólapra másolva!

Több mint 250 film felvonultatásával október 30-án kezdődik a 42. Denveri Filmfesztivál, Kolorádó állam kiemelkedő kulturális eseménye, melynek több mint 40 000 nézője van évről évre. A rangos amerikai rendezvény Pálfi György magyar rendezőnek szenteli idei Tribute programját, és három Pálfi-filmet tűz műsorra a magyar rendező jelenlétében.

A 2002-ben készült és világszerte kiemelkedő sikert aratott Hukkle című magyar filmet 17 év után ismét vetítik Denverben.

Pálfi György első mozifilmjéért sok-sok elismerést nyert világszerte, köztük az Európai Filmakadémia legjobb elsőfilmnek járó Fassbinder-díját. A Karlovy Vary filmfesztiválon a legjobb rendező díjával jutalmazott Szabadesés (2014) is újra műsoron lesz Denverben. Az egymás alatt lévő hét lakásban játszódó történeteket bemutató film különlegessége, hogy mindössze fél év alatt készült el a dél-koreai Jeonju Digital Project finanszírozásával.

A denveri fesztivál szervezői által „nyers tehetségű és merész eredetiségű" alkotóként jellemzett Pálfi György legutóbbi mozifilmje, a Filmalap támogatásával magyar-kanadai koprodukcióban készült Az Úr hangjá-t ezúttal vetítik először Denverben.

Pálfi egy napjainkban játszódó, izgalmas családi krimi keretei közé adaptálta Stanislaw Lem azonos című világhírű sci-fi regényének gondolatvilágát.

Őrült művészfilm lett a magyar Stanislaw Lem-adaptáció

Pálfi György Stanisław Lem azonos című regényéből készítette el Az Úr hangja című filmjét, ami meglehetősen szokatlan alkotás: egyszerre experimentális művészfilm, hagyományos családi dráma és retró sci-fi. Mintha három film futna párhuzamosan. Kezdjük a családi drámával: a főhős a harmincas évei végén járó Péter, aki egy rejtélyes balesetekről szóló dokumentum-sorozatban felismerni véli a hetvenes években disszidált, azóta nem látott apját.

Pálfi György jelenleg a Filmalap támogatásával, Pusztai Ferenc producerrel és Miskolczi Péter társproducerrel a Sömmi gyártás előkészítésén dolgozik, mely Cserna-Szabó András betyárregényének mozifilm feldolgozása lesz.