Történelmi dokumentumfilm készült a Tanácsköztársaság terrorjáról

2019.10.31. 11:41

2019. október 31-én, csütörtökön mutatja be az MTVA az Ötödik alosztály - Vörösterror az Országházban című dokumentumfilmet, amely a Tanácsköztársaság alatti erőszak eddig alig ismert fejezetét dolgozza fel.

Ez minden idők leglátványosabb dokumentumfilmje a magyarországi kommün időszakáról: kosztümös jelenetek 15 színész közreműködésével, animációs betétek, archív felvételek és a korszak elismert kutatói (B. Müller Tamás, Hatos Pál és Szabó Viktor) segítenek megérteni a vörösterror jelenségét és az 1919-es országházi eseményeket.

A Tanácsköztársaság 100. évfordulójára készült ismeretterjesztő produkcióból a nézők megismerhetik a kommunista uralommal elszabadult brutalizáció gyökereit és működését. Egyben ez az első olyan film, mely a nagyközönség előtt szinte teljesen ismeretlen országházi vörösterrorról, a Parlament épületében berendezkedő politikai nyomozó osztályról, az ott történt kínzásokról, Cserny József és terrorlegényeinek rémtetteiről szól. A dokumentumfilm a legfrissebb kutatások alapján tárja fel az eseményeket, és tisztázza a két világháború között elterjedt legendákat is.

Az Ötödik alosztály – Vörösterror az Országházban az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóságának gondozásában készült. A televíziós premier 2019. október 31-én 21:35 órakor lesz a Duna Worldön.