A román új hullám kiemelkedő filmjei az Urániában

2019.11.14. 20:48

Immár 14. alkalommal rendezik meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Román Filmhetet, ezúttal november 19. és 24. között. Ebben az évben az alkotásokkal a rendszerváltásra emlékeznek.

A Budapesti Román Kulturális Intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház együttműködésében megvalósuló 14. Román Filmhét november 19. és 24. között összegző kiadással jelentkezik. A rendszerváltás 30. évfordulóján a visszatekintésé, az emlékezésé lesz a főszerep. A kétezres évek legsikeresebb román rendezőinek munkáiból mutatnak válogatást; többek között Cristian Mungiu, Cristi Puiu, Corneliu Porumboiu és Radu Muntean filmjei idézik fel a rendszerváltó évek, az előzmények és a következmények történelmi tapasztalatát.

A hegyek szigeteForrás: Origo

A román új hullám kiemelkedő alkotásai mellett két rendkívüli dokumentumfilm – köztük a megrázó Nicolae Ceauşescu önéletrajza –, valamint a tavaly meghalt Lucian Pintilie két klasszikus, egykor betiltott alkotása is segít megidézni és megérteni a Ceauşescu-diktatúra természetrajzát.

A filmhetet Corneliu Porumboiu Cannes-ban bemutatott krimivígjátéka, A hegyek szigete nyitja, melyet premier előtt láthat a magyar közönség az Urániában.

A részletes program itt olvasható.