Szép csendben: Tini-thriller kerekedett a magyar MeToo-filmből

Vágólapra másolva!
A MeToo ugyan forró és pikáns téma, de - a jelenség által elkerülhetetlenül befolyásolt - Szép csendben mégis rizikós vállalkozás volt: a kényes témaválasztás miatt könnyen lehetett volna belőle rossz film, történet helyett állásfoglalással, hús-vér karakterek helyett fekete-fehér hősökkel és gonosztevőkkel. Szerencsére azonban nem ilyen film lett Nagy Zoltán első rendezése.
Vágólapra másolva!

A Szép csendben nem egészen az első magyar MeToo-film: egy teljes évvel megelőzte a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :), ami szintén fiatal rendező kis büdzsés, Inkubátoros debütálásának indult, de végül a Filmalaptól függetlenül készült el (rendezőjével, Schwechtje Mihállyal itt beszélgettünk). A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) persze inkább megjósolta, mint feldolgozta a jelenséget: egy középiskolában zaklat benne egy tanár (Polgár Csaba) egy diáklányt (Herr Szilvia), legalábbis amíg el nem érkezik a film Mission: Impossible-be illő nagy csavarja.

Major Erik Forrás: Vertigo

A thrillerként szintén kategorizálható Szép csendben már nem az online világban, hanem egy ifjúsági zenekar berkeiben játszódik, azaz (előadó)művészi miliőben, ezzel is több szállal kötődik a MeToo-jelenséghez, mint a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :). A főhős a 18 éves Dávid (Major Erik), az ígéretes szólista, a fő ellenfele pedig mentora, a 60 éves karmester (Máté Gábor), aki a zenekar új tagjával, a 14 éves csellista Nórival (Bognár Lulu) kezd ki, és talán nem is először csinál ilyet.

Máté Gábor Forrás:Vertigo

Ezúttal is nő tehát a zaklatás áldozata, aki viszont immár nincs a főhős pozíciójában, ellentében a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)-dal: a néző itt inkább Dáviddal azonosul. Bár a Schwechtje Mihály rendezése inkább az online zaklatásról szól, mégis az ő filmjében a dominánsabb a női karakter, Nagy Zoltán munkája leginkább a Whiplash rokona, amiben a fő konfliktus két zenész férfi, egy fiatalabb és egy idősebb, tanítvány és mester között feszül.

Bognár Lulu Forrás: Vertigo

Ami egyébként nem válik a film kárára: Dáviddal könnyű azonosulni, szinte Hitchcock-hős, aki túl sokat tud, és magánnyomozásba kezd: Nóri elmondja neki, hogy a karmesterük a kelleténél bizalmasabb viszonyt kezdeményezett vele, de a lány később visszakozik, és ekkor a néző (és a főhős) még mindig nem tudhatja pontosan, mennyi igaz ebből a súlyos vádból. Dávid nehéz helyzetbe kerül: mivel Nóri tagad, a lány anyja (Szamosi Zsófia) hősünket vádolja rágalmazással, miközben a fiú ezer szállal kötődik a köztiszteletben álló karmesterhez, aki a legjobb barátja apja, és az anyja (Schell Judit) kollégája. A tanárt ráadásul hamar rokonszenvessé teszi Máté Gábor, a figuráról mindvégig nehéz elhinni, hogy megteszi, amivel vádolják.

Míg a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)-ban több a feszültség a nagy reveláció előtt, a Szép csendben - akár a címe is utalhatna erre - lassan építkező alkotás, ami a végére válik csak igazán izgalmassá, amikor már nem odázható el többé a konfrontáció mester és tanítvány között. A thrilleri izgalmak mellett további erőssége a filmnek a hitelessége: Dávid szinte a rendező, Nagy Zoltán alteregója, mivel felvett szerepük alapján mindketten tanúk, akik szőnyeg alá söpört bűnöket tárnának a világ elé.