Decemberben ingyen nézhetőek európai filmek online az ArteKino fesztiválon

Vágólapra másolva!
Elindult az ArteKino Filmfesztivál (dec. 1-31.) negyedik kiadása Magyarországon is, 10 friss, új európai filmmel, amikre a fesztivál közleménye szerint ingyesen lehet virtuális jegyet váltani egészen Szilveszter éjszakájáig, vagy ameddig a készlet tart. Minden filmre van ötezer jegy, ám ez Európa összes országában kapható, így egyes slágerfilmekre könnyen elfogyhatnak a jegyek. Idén is lehet szavazni és virtuálisan kiosztani a fesztivál közönségdíját.
Vágólapra másolva!

A fesztivál minden filmet magyar felirattal látott el, sőt rendezői nyilatkozatot, szinopszist és filmajánlót is mellékelt, hogy segítsen a tájékozódásban. Az ArteKino Filmfesztivált gyerekkorában Scope100 projekt néven a magyarhangya nevű forgalmazó inkubálta négy éven keresztül, több külföldi filmforgalmazóval együttműködve és számtalan közösségi vetítést és vitát indukálva.

A Scope100 projekt győzteseként mutatta be a magyarhangya a Magam ura, a Madárkák, a Rég nem szerelem és a Nem vagyok boszorkány című filmeket.

Az ArteKino Filmfesztivál ma 45 európai országból érhető el és 10 nyelvből lehet a filmekhez feliratot választani.