A Jób lázadása felújított változata 10 vidéki nagyvárosban lesz látható

2019.12.13. 09:35

Bemutatták Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Jób lázadása című filmjének teljeskörűen felújított változatát csütörtökön az Uránia Nemzeti Filmszínházban; a filmklasszikus tíz vidéki nagyvárosban lesz látható január végétől.

A zsidó-keresztény megbékélés fontosságára figyelmeztető film felújított változatát új színdramaturgia és erősebb hatások jellemzik. A Magyar Nemzeti Filmarchívum az összes olyan technikai hibát kijavította, amely az évtizedek során keletkezett a képkockákon - hangzott el az M5 csatorna csütörtök esti kulturális híradójában. Kabay Barna rendező, forgatókönyvíró elmondta:

olyan odaadással készítették ezt a felújítást, hogy magam is majd' elájultam, mert annyira szerették a munkájukat. Sikerült visszanyúlni az eredetei negatívra, pedig sok filmnél ezek olyan rossz állapotban vannak, hogy technikailag lehetetlen.


A Jób lázadása a Tisza-menti parasztság elhurcoltatás előtti életéről szól, amely Petényi Katalin forgatókönyvíró szerint a különböző vallási felekezetek közötti béke kiemelkedő példája volt. Petényi Katalin kiemelte:

 

a film ma is aktuális, sőt egyre aktuálisabb, mert figyelmeztet. Nagyon sok megrendítő és nagyszerű film készült a holokausztról, de ez a film tulajdonképpen nem a holokausztról szól, hanem arról a hittel és szeretettel áthatott, természeti léttel összefonódó életről, amit a holokauszt végleg elpusztított.  


A bemutató kapcsán Gyöngyössy Imre filmjeihez kapcsolódó plakátkiállítás is nyílt az Urániában. A Jób lázadása felújított változatának moziforgalmazása 2020. január 27-től indul tíz vidéki nagyvárosban: Szombathelytől Pécsen át Szegedig. A forgalmazás kezdetének időpontja a zsidó újévek egyikéhez, a Tu bisváthoz kapcsolódik.