A tavalyi Halloween sikerén felbuzdulva még egy 70-es évekbeli horrort támasztottak fel, de a siker sajnos idén elmarad. Az új Fekete karácsony hiába lenne horrorfilm, nem vált ki félelmet: a szereplői érdektelenek, a két gyilkosság közé beékelt történet pedig inkább egy paródiába illene. 

Az 1974-es Fekete karácsony egyike volt az első slasher-filmeknek: abban mindenképpen úttörő volt, hogy egy ünnep köré építette a borzalmakat, amiket általában a gyilkos szemén keresztül láthattunk. Az áldozatok egyetemista lányok, akiket először csak telefonhívásokkal zaklatnak, majd pedig elkezdik szépen sorban megölni őket.  

A kanadai film abban lóg ki a többi hasonló horror közül, hogy itt nincs háttérmagyarázat: nem tudjuk meg, ki a gyilkos, így a motivációi sem derülnek ki. Ez mai szemmel talán frusztráló lehet, de annak a gondolata is elég rémisztő, hogy valaki csak úgy, mindenféle logika nélkül szedi áldozatait.

A 2006-os első remake már nem ezt az utat választotta: itt a film jelentős hányadát teszi ki a gyilkos múltjának bemutatása, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Egyszerre akarnak embert és már-már földöntúli szörnyet faragni belőle, és a végeredmény részben ezért sem működik. Igazából az egyetlen, ami megmarad ebből a filmből, az a rengeteg gore, azaz a gyomorforgató gyilkosságok (visszatérő elem például a még élő áldozatok szemgolyójának kitépése és megevése), a karakterek viszont annyira érdektelenek, hogy teljesen hidegen hagyja a nézőt, hogy élnek-e vagy halnak.

Kristen Cloke, Mary Elizabeth Winstead, MIchelle Trachtenberg és Katie Cassidy a 2006-os remake-benForrás: Origo

Az alapszituáció a 2019-es Fekete karácsony-ban is ugyanaz: adott egy egyetemi kampusz, egy téli szünet, és egy gyilkos, aki lányokat öl.

Az idei remake sajnos a 2006-os változat legrosszabb újításait viszi tovább, például háttértörténetet is ad a gyilkosságoknak – bár ne tette volna. Szívem szerint hangosan felnevettem volna a moziteremben a nagy magyarázat hallatán, annyira elképesztően hiteltelen a természetfeletti bevonása az addig látottakba. 

Visszagondolva az is megmosolyogtató, hogy a film gyakorlatilag saját maga lövi le a "fordulatait": nincsenek elterelések, megtévesztések, mindenki az, aminek tűnik, legyen az rosszarcú gyilkos, vagy a klasszikus áldozat, akiről tudod, hogy amikor valaki betör az otthonába, az emeletre fog rohanni az utca helyett. 

Pedig maga az alapkoncepció fontos témákat feszeget: a főszereplő Riley (Imogen Poots) nemi erőszak áldozata, akinek a barátain kívül senki sem hiszi el, hogy igazat mond. Viszont nem tud kellőképpen foglalkozni ezzel az érzékeny és nagyon is releváns kérdéssel, hiszen el kell kezdődnie a kaszabolásnak, így inkább lerendezi azzal, hogy minden férfiban ott lakozik a nőgyűlölő – ami bántóan leegyszerűsítő "magyarázat".

Mellette viszont a többi karakter igazi karikatúrái a harcos feministának, a bénácska, de jófej srácnak, a helyes, de paraszt pasinak és így tovább. Ennek is köszönhetően senki sem szimpatikus annyira, hogy bármennyi érzelmet is kiváltson a halála.

Imogen Poots a legújabb Fekete karácsonybanForrás: UIP-Duna Film

Az összképen nagyon látszik az összecsapottság: a filmet alig fél év alatt hozták tető alá, a tavalyi Halloween sikerét látva. Úgyhogy csak azt tudom javasolni, hogy aki némi friss horrora vágyik, az inkább nézze újra a Mi-t vagy a Fehér éjszakák-at az idei kínálatból – mindkettő erős és egyedi film, amik jóval többet nyújtanak annál, minthogy néha megijesztik az embert egy-egy jump scare-rel.

A 2019-es Fekete karácsony nem ilyen: egy végtelenül buta film, semmilyen karakterekkel, röhejes történettel, és egy jobb napokat látott Cary Elwesszel.

Na jó, a macska aranyos volt.