Ilyenek voltak a 2010-es évek karácsonyai a magyar mozikban

Vágólapra másolva!
Karácsonykor nem csak a tévék képernyőjét, de a mozivásznakat is karácsonyi filmek uralják: míg a csatornák a Reszkessetek, betörők!-et (ma este fél kilenckor a TV2-n), a Segítség, karácsony!-t és a Bunyó karácsonyig-ot tűzik műsorra, a mozikban rendszerint új produkciók láthatók, amilyen idén decemberben a Fekete karácsony, Az elfeledett karácsony és a Családi karácsony. Az évtized végéhez közeledve megnéztük, mit kínált Hollywood a magyar moziknak a 2010-es években a karácsonyi filmek műfajában. Olyan remekmű, mint például Az élet csodaszép, nem készült, de a sokszínűségre nem lehet panasz, érkeztek animációs mesék és durva vígjátékok, románcok és horrorfilmek is egyaránt.
Vágólapra másolva!

Animált gyerekfilmek (Karácsony Artúr, A Grincs)

Talán a leghagyományosabb karácsonyi műfaj az alacsony korhatáros, családoknak szánt animációs mese, aminek példaértékű darabja a Karácsony Artúr 2011-ből. A brit Aardman (Wallace és Gromit) és a Sony 100 millió dolláros 3D-s filmjében a Mikulás valóban létezik, de nem tévedhetetlen: egy gyerek ajándékáról véletlenül elfeledkezik, így a fiának, a címszereplő Artúrnak kell megmentenie a karácsonyt. A magyar mozikban is forgalmazott film nem lett kasszasiker, megállt 147 milliónál, annál nagyobbat kaszált a tavaly bemutatott A Grincs: 75 millióból 511-et.

Ez ráadásul animációs remake-ként is aposztrofálható (épp mint az idei Addams Family – A galád család), hiszen Jim Carrey főszereplésével már készült Dr. Seuss munkáiból egy kétes színvonalú, de a kasszáknál tisztesen helytálló mozifilm 2000-ben. Mindkét karácsonyi animáció alkotói ügyeltek arra, hogy neves színészt nyerjenek meg a címszereplők hangjának: előbbit James McAvoy, utóbbit Benedict Cumberbatch kölcsönözte.

Fekete komédiák (Tapló Télapó 2, Megjött apuci! 2., Miért pont Ő?)

A karácsonyi felnőtt vígjátékok az animációs mesék tökéletes ellentétei, kiforgatásai, humoruk a blaszfémikusságukból ered. A felnőtt korhatár miatt sok nézőtől esnek el az alkotók, de cserébe olcsó a műfaj: a 2003-as Tapló Télapó 76 milliót kaszált a mozipénztáraknál, de csak 23-ba került. 13 évvel később folytatás is készült a Billy Bob Thornton nevével fémjelzett (még egy Golden Globe-jelölést is kapott érte) filmhez, ami 26 milliós büdzséből 24-et hozott be, azaz jókorát bukott (ha egy film a büdzséje dupláját hozza be, akkor is csak nullszaldós, mivel a bevétel fele a moziké), maguk a nézők is feleslegesnek gondolták tehát a második részt, ami elsősorban a közben nagyra nőtt gyerekszínész, Brett Kelly visszatérésével és a címszereplő Kathy Bates által megformált anyjának felbukkanásával kecsegtetett. Bár nem karácsonyi filmként lettek reklámozva (legalábbis a címükben sem szerepel a karácsony), de szintén az ünnepek alatt játszódik a Miért pont Ő? (2016) és a Megjött apuci! 2. (2017) is. Előbbiben a mintaapa Bryan Cranstont az imádott lánya karácsonykor mutatja be a meglehetősen bárdolatlan pasijának (James Franco), a Megjött apuci! 2-ben a dörzsölt exférj (Mark Wahlberg) és a jámbor mostohaapa (Will Ferrell) rivalizálásába előbbi szintén rámenős apja (Mel Gibson) is belecsöppen az ünnepekre.

Karácsonyi filmek nőknek (Rossz anyák karácsonya, Múlt karácsony)

Míg az animációs családoknak, a fekete komédiák pedig inkább a férfiközönségnek szólnak, két film a nőket szólította meg: a 2017-es Rossz anyák karácsonya az alig egy évvel korábban bemutatott Rossz anyák folytatása, a Múlt karácsony-t pedig idén november 7-től játsszák a magyar mozik. A Rossz anyák-ban Mila Kunis, Kathryn Hahn és Kristen Bell nem bírják tovább a kortárs amerikai nő- és anyaszereppel járó elvárásokat, szabályokat és terhet, így aztán elszakad náluk a cérna és kirúgnak a hámból.

Kétszer is: a folytatásban a karácsonyi teendőktől sokallnak be, viszont ezúttal az anyáik (Susan Sarandonnal az élükön) nehezítik meg a dolgukat. A készítők nem fogtak mellé a gyors folytatással, ami a bevételi eredményeket illeti: az első rész 22 millióból 183-at, a második 28-ból 130-at hozott. A Múlt karácsony is jövedelmezőnek bizonyult: a magát színésznőből forgatókönyvíróvá átképző (e filmet mindkét minőségben, és producerként is jegyző) Emma Thompson George Michael és a Wham! klasszikus slágeréből írt filmet, amiben aztán a Trónok harca egyik ikonja, Emilia Clarke játszotta a főszerepet. E film műfajilag romantikus vígjáték (egymásra találó szerelmesekkel és a szokásos klisékkel), ami a Rossz anyák-filmekhez hasonlóan a vegyes kritikák dacára lett kasszasiker, legalábbis 25 milliós büdzséjéhez képest százat hozott (eddig).

Horrorfilmek (Krampusz, Fekete karácsony)

A fekete komédiákhoz hasonlóan a horror is meglepően jól összefér a karácsonnnyal: karácsonyi horror például a Szörnyecskék, a Csendes éj, halálos éj és az 1974-es Fekete karácsony is, (de akár Tim Burton és Henry Selick morbid animációját, a Karácsonyi lidércnyomás-t is sorolhatjuk ide). A 2015-ös Krampusz leginkább a Joe Dante rendezte Szörnyecskék, az idei Fekete karácsony remake pedig a Csendes éj, halálos éj és természetesen önnön eredetije nyomvonalán halad.

Michael Dougherty Krampusz című dolgozata egyszerre hagyományos horror és demoralizáló, társadalomkritikus fekete komédia a karácsony árnyoldaláról, ahol az ünnepek már azelőtt szörnyűek egy diszfunkcionális család tagjai számára, hogy a tényleges szörnyek megjelennének. A Fekete karácsony második remake-jét viszont már meglehetősen rosszul fogadták, a kritikák szerint feminista tézisfilm született a MeToo hatásától felbuzdulva, ami viszont horrorként több sebből vérzik (e sorok írásakor majdnem háromezer szavazat alapján 3 pont körül áll a 10-ből az IMDb.com-on).

Viszont pont a nőközpontúság az, ami a 2010-es években változást hozott Hollywood karácsonyi témájú filmtermésében, más kérdés, hogy se a Rossz anyák karácsonya, se a Múlt karácsony, se a Fekete karácsony nem nyerte el a közönség osztatlan tetszését.