A vártnál gyengébben nyitott az új Star Wars-film a mozikban

Egy fantasztikus korszak véget ér – Tizenöt érdekesség a Star Wars - Skywalker koráról
Vágólapra másolva!
A Star Wars: Skywalker kora a vártnál gyengébben, 176 millió dolláros (52,5 milliárd forint) jegyárbevétellel nyitott az észak-amerikai mozis hétvégén iparági becslések szerint.
Vágólapra másolva!

A Disney filmjének globális bevétele 374 millió dollár - írta a Variety.com filmes szaklap.

A harmadik trilógia záró darabja ezzel a hétvégi észak-amerikai toplista élén végzett, azonban messze elmaradt két előzményétől, a 2015-ben bemutatott Az ébredő Erőtől, mely 248 millióval, valamint a 2017-es Az utolsó Jediktől, mely 220 millióval nyitott.

A messzi, messzi galaxis legújabb története a Sony Jumanji - A következő szint című családi kalandfilmjét, valamint a Disney Jégvarázs 2-jét előzte meg.

Az előbbi a második helyre jutott 26,2 milliós, az utóbbi a harmadikra 12,4 milliós jegyárbevételével.

A harmadik rész az észak-amerikai toplista élén végzett, azonban messze elmaradt két előzményétől Forrás: Disney, Lucasfilm Ltd.

A héten debütált egy másik nagy költségvetésű film, a Universal stúdió Macskák című musicalje. Az Oscar-díjas Tom Hooper rendezte vígjáték mindössze 6,5 millió dollárt hozott az amerikai jegypénztáraknál, és a külföldi piacokkal együtt is csak 10,9 milliós bevételre tett szert.

A filmet Magyarországon december 26-án mutatják be.

A sztárszereposztás (Idris Elba, Taylor Swift, Ian McKellen, Judi Dench) és a digitális technológia ellenére a filmnek csak a toplista negyedik helye jutott.

Az ötödik helyen végzett a Lionsgate életrajzi drámája, a Botrány ötmillió dolláros hétvégi bevételével. A Charlize Theron, Nicole Kidman és Margot Robbie főszereplésével forgatott filmet január 9-től vetítik Magyarországon.