A filmet egyszerre 190 országban teszi hozzáférhetővé az online tartalomszolgáltató.
Mivel a koreai drámákat és játékfilmeket világszerte szeretik a nézők, reméljük, hogy a Space Sweepers is globális siker lesz
- írta közleményében a Netflix, de a produkció pontos bemutatási dátumát nem jelölte meg.
A Dzso Szung Hi rendezésében forgatott, 2092-ben játszódó filmben egy űrben dolgozó csapat űrszemétre vadászik. Az apokaliptikus időkben a Földet már szinte elpusztította a levegőszennyezés, ezért egy gazdag elitréteg az űrben akar élhető világot teremteni magának.
A filmben szereplő sztárok, Szong Dzsung Ki és Kim Te Ri miatt a film megjelenését Dél-Korea-szerte nagy várakozás övezte. A film mozis forgalmazását azonban már többször el kellett halaszani a pandémia miatt, így végül ezt a filmet is a Netflix forgalmazza, akárcsak néhány hasonló dél-koreai közönségfilmet, amelyek szintén nem kerülhettek moziba.
Jun Szung Hiun Eljött a vadászat ideje című akcióthrillere volt az első olyan, eredetileg moziba szánt dél-koreai játékfilm, amelyet áprilisban a Netflixen kezdtek forgalmazni.