Judy: A szivárvány vége

2020.01.16. 14:29

A télre időzített, a főszereplő színészektől látványos fizikai átalakulást igénylő életrajzi filmeket nyugodt szívvel nevezhetjük "Oscarra gyúrt" moziknak, hiszen szinte garantált, hogy a nagy alakításra az amerikai filmakadémia is felfigyel. Judy Garland szerepében Renée Zellweger máris elnyerte a Golden Globe-díjat, és az öt legjobb főszereplőnő jelöltje között várhatja a februári Oscar-gálát. 

Judy Garland Hollywood egyik legikonikusabb, mondhatni megkerülhetetlen alakja, akinek története kétségkívül vászonra kívánkozott. Egész élete a „világot jelentő deszkákon", valamint Hollywood halálos ölelésében zajlott. Már kétévesen énekelt szülei műsorában, 13 esztendősen pedig szerződtette a Metro-Goldwyn-Mayer stúdió.

Soha nem volt az a klasszikus szépség, sokkal inkább egyedi hangja miatt figyeltek fel rá. Aztán a "mindenható" producerek megalkották a közönség számára azt az idilli, hétköznapi kisasszonyt, akivel bárki könnyen tud azonosulni: Garland lett a „lány a szomszédból". A filmes mogulok szinte szó szerint kizsigerelték tehetségét: öt év alatt 15 filmben szerepelt, miközben, hogy tartani tudja alakját, étvágycsökkentőket írtak fel neki, melyek miatt azonban nem tudott aludni, így rászokott az altatókra is.

JudyForrás: Pathé Productions/David Hindley

Legnagyobb sikerét egyértelműen az 1939-es Óz, a csodák csodája jelentette, ami meghozta számára a világhírnevet, s neve a szerep mellett egybeforrt az ikonikus Over the Rainbow című dallal. Kétszer jelölték Oscar-díjra, először az 1954-es Csillag születik-ért, majd 1961-ben, az Ítélet Nürnbergben mellékszerepéért. Ahogy egyre idősebb lett, előtérbe kerültek magánéleti problémai. Ötször ment férjhez, három gyermeke született (Liza Minelli, Joey és Lorna Luft), s 1963 után már nem is láthatta a közönség mozifilmben. A sikerek azonban élete utolsó szakaszában sem kerülték el. Bár fizikai és mentális állapota egyre súlyosbodott, mi több, anyagi gondokkal küzdött, énekesnőként több stúdió, illetve koncertalbumot is kiadott, öt Grammy-díjat nyert és rendszeresen lépett fel énekes, táncos show műsorokkal. 1969 júniusában, gyógyszer túladagolás okozta a halálát. 47 évet élt.

Élete utolsó, anyagi gondokkal terhelt, zenei sikerektől hangos szakaszának a bemutatására vállalkozott Rupert Goold rendező. Kétségtelen, hogy Garland (Renée Zellweger) sztorija remek alapanyag egy filmhez. A tragikus sorsú sztár, kinek életét végigkísérte a rivaldafény. Ő a Hollywood által „gyártott" csillag mintapéldája, akit aztán ez a soha meg nem álló gépezet szépen lassan felemésztett.

JudyForrás: Vertigo Media

A nyitányban az Óz forgatásának díszletei közt járunk, s ebben a jelenetben minden benne van, ami a főhős tragédiáját szimbolizálja. Kár, hogy később ezekből a visszaemlékezésekből vajmi keveset látunk, Goold inkább az 1968 telén zajló londoni koncertsorozatra fókuszál. Érthető ez a perspektíva, egyfajta hattyúdal köntösébe bújtatja az élettörténetet, a gond csak az, hogy a komplett film mellőzi az egyediség bárminemű szikráját. Hiába érdekes, izgalmas és szívszaggató Garland kálváriája, valahogy nem sikerül élettel megtölteni. A direktor próbálkozik tisztességgel, de aki látta az 1978-as vagy 2001-es, tévé számára készült Garland-biopiceket, annak semmi újat nem fog mondani a Judy. Sőt, a film olyannyira bevett panelekre épít, hogy a cselekmény centire kiszámítható az élettörténet ismerete nélkül is.

Tudható mikor érkeznek a boldog pillantok, hol következnek konfliktusok, illetve érjük el a mélypontot. A már említett (hiányolt) flashbackek segíthettek volna árnyalni az összképet, mélyíteni a drámát és átfogóbb képet adni arról, hogyan jutott idáig minden idők egyik legnagyobb filmcsillaga.
A Judy aduásza egyértelműen Renée Zellweger, aki láthatóan lubickol a szerepben. Remekül imitálja Garlandot, átvette a stílusát, gesztusait, sikerült átlényegülnie. Mégis helyenként elkaphatja a nézőt az érzés, hogy ő most egy színészt néz, nem az ikont. Ez, a vélhetően rendezői utasításra űzött színpadiasság nem ront ugyan a végeredményen, de kissé kizökkent az élményből. Goold alkotása persze hamisítatlan díjvárományos film: a biopic műfaján belül biztonsági játékra játszik, s bár nincs híján a korrektség erényének, de az általa ábrázolt legenda nagyságát képtelen megragadni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK