Átadták a Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Verseny díjait

Vágólapra másolva!
Annál nagyobb dolog nincs, mint közvetíteni egy történetet és mindezt a legmegfelelőbb arcok által - hangsúlyozta Koltai Lajos, a Magyar Operatőrök Társaságának elnöke a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny megnyitó beszédében, pénteken a Pesti Vigadóban Budapesten.
Vágólapra másolva!

Kiemelte, hogy ezekben az elismerésekben a névadók szakmai alázata, a szeretet, az emberi arcok mély ismerete és a humánum van jelen.

A Kelet című film operatőri munkájával Gyuricza Mátyás nyerte a diák kategória díját, az azzal járó 60 ezer amerikai dollár (mintegy 17 millió forint) értékű Sparks Kft. - Panavision filmes kameracsomagot és a Nemzeti Filmintézet 1 millió forint értékű laborszolgáltatását.

A dokumentumfilm kategória győztese Bordás Róbert lett a Gettó Balboa című film fényképezéséért. Dokumentumfilm kategóriában különdíjat is kiadott a zsűri, melyet Fehér Zoltán érdemelt ki a Vad víz: Aqua Hungarica című film operatőri munkájáért. A kisjátékfilm kategóriában Bántó Csabát díjazták a Két csík című alkotásért.

Televíziós film kategóriában Tóth Zsolt nyert a Magdolna című fim fényképezéséért, nagyjátékfilm kategóriában a FOMO - Megosztod, és uralkodsz operatőrét, M. Deák Kristófot találta a legjobbnak a zsűri. A díjak odaítéléséről Lajos Tamás producer-operatőr, Nagy András és Balázs István Balázs operatőr döntöttek.

Máthé Tibor, Jancsó Nyika és Szalai András életműdíjban, Hajdú Miklós fővilágosító Bojkovszky Béla-díjban részesült. Idén először Kameraman díjat is kiadtak, amelyet Bille Lászlónak ítéltek, a szintén idén létrehozott Fénymegadó díjat pedig Kovács László kapta.
Az Európai Operatőr Szövetség, az IMAGO Vagyóczky Tibort a The IMAGO International Tribute Award díjjal tüntette ki.

Novák Emil, a Magyar Operatőrök Társaságának elnökségi tagja az általa 2004-ben alapított Aranyszem Fesztivált két éve nevezte át a magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról Kovács László-Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Fesztiválra.

A rendezvény fő támogatója a Nemzeti Filmintézet és a Magyar Művészeti Akadémia.