Vágólapra másolva!
A Magyar Filmakadémia Egyesület a Nemzeti Filmintézet támogatásával 2020. február 26-29. között rendezi meg a Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemlét, melynek programja immár nyilvános. Idén összesen 114 filmalkotást neveztek az alkotók, melyek közül előzsűrik választották ki azt az 59, Magyar Filmdíjra jelölt alkotást, melyeket a rendezvény alatt a közönség nagy vásznon megnézhet - a televíziós forgalmazású filmeket ingyenesen, a nagyjátékfilmeket pedig kedvezményes 500 Ft-os áron. A Magyar Mozgókép Szemlén versenyen kívüli alkotásokat is vetítenek és szakmai programok is színesítik majd a filmes esemény kínálatát. A jegyelővétel február 22-én, szombaton kezdődik.
Vágólapra másolva!

A Magyar Mozgókép Szemlén 59, Magyar Filmdíjra jelölt alkotást vetítenek majd a Corvin moziban,

köztük a Valan, az Akik maradtak, a Drakulics elvtárs, a FOMO - Megosztod és uralkodsz, az Apró mesék, a Guerilla, a Seveled, a Most van most, a Szép csendben és a Szeretlek mint Állat! című nagyjátékfilmeket.

A tévéfilmek közül a Foglyok, az Egy másik életben, a Házasságtörés és a Nino bárkája szerepel a programban, valamint a Cseppben az élet, a Tabukról tabuk nélkül, az Alvilág, a 200 első randi és A mi kis falunk című televíziós sorozatok egy-egy epizódját, továbbá tíz animációs filmet, tíz ismeretterjesztő filmet, tíz kisjátékfilmet és tíz dokumentumfilmet is nagy vásznon nézhetnek majd meg a nézők.

A jelölt filmek mellett az internetes világból jövő mozgóképek válogatásából, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatóinak filmjeiből, valamint a Magyar Filmakadémia Egyesület Életműdíjas alkotóitól is láthat egy-egy filmet a nagy közönség.

Így a programban szerepel Szabó István Apa - Egy hit naplója című alkotása, Gertler Viktor Az aranyember című filmje, melyben Béres Ilona és Pécsi Ildikó látható, András Ferenc Veri az ördög a feleségét című filmje Pécsi Ildikóval a főszerepben, Bereményi Géza Eldorádó című alkotása Eperjes Károllyal a főszerepben és Lugossy László Szirmok, virágok, koszorúk című filmje Cserhalmi Györggyel a főszerepben.

Szakmai programok is színesítik majd a filmes esemény kínálatát, melyek közül kiemelkedik az újonnan megalakult MADOKE (Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete) nyílt vita fóruma a Magyar Filmakadémia szervezésében, amely a dokumentumfilmes műfajok határairól és alkotóiról szól.

A Magyar Filmakadémia Egyesület a Nemzeti Filmintézet támogatásával 2020. február 26-29. között rendezi meg a Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemlét.

Február 25-én Szabó István új filmje, a Zárójelentés nyitja a Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemlét a Corvin moziban.

A Magyar Filmdíj győztes alkotásait a Magyar Filmakadémia tagjai titkos szavazáson választják ki, a díjátadót március 5-én este a Vígszínházban rendezik majd meg.

A jelöltek listája ide kattintva olvasható.