A láthatatlan ember: A félelem, amit nem látunk

2020.02.28. 12:00

H. G. Wells kultikus regényét számos alkalommal feldolgozták már a filmesek. A legismertebb talán az 1933-as, azonos című klasszikus, A láthatatlan ember, de az innovatív vizuális megoldásairól ismert Paul Verhoeven mű, az Árnyék nélkül is a népszerűbb adaptációk táborát erősíti. Idén Leigh Whannell, az első Fűrész és az Insidious-filmek írója vállalta, hogy elmeséli a történetet, sajátos stílusban.

Cecilia (Elizabeth Moss) eltervezi, hogy megszökik zsarnok párjától, Adriantől (Oliver Jackson-Cohen). Néhány hét múlva a férfi öngyilkos lesz, a nő pedig végre megnyugodhat. Az idill azonban nem tart sokáig, Cecilia ugyanis úgy érzi, mintha valaki folyamatosan figyelné.

Már a film szinopszisa és előzetese sem árul zsákbamacskát: Wells műve csak a címszereplő karaktert kölcsönzi a filmnek. Ez egy teljesen más történet, a modern köntös mellett a perspektíva is változott. A főhős itt nem a hatalomtól megrészegült tudós, hanem az ő beteges játszadozásait elszenvedő élettárs. Mi ebből kvázi semmit nem látunk, de Cecilia félelme így is átélhető. A sejtetésre, atmoszférateremtésre építő első harmad, ennek fényében tökéletesen működik. Whannell mesterien használja a thriller elemeket és a paranoiahangulat eluralkodik a nézőn is.

A láthatatlan ember (Elisabeth Moss)Forrás: Mark Rogers/Universal Pictures

Az „amit nem látunk, az a legfélelmetesebb" közhely jelen esetben hatványozottan igaz, elvégre tényleg nem lehet tudni mikor és honnan érkezik a fenyegetés. Mindössze apró jeleket kapunk, ez a fajta misztikum pedig remekül áll a filmnek. Ráadásul nem feledkezhetünk meg a filmbéli helyzet pszichológiai oldaláról sem. A láthatatlan ember tényleg létezik, vagy csak egy metafora? A beteges hajlamú férfi valóban ekkora hatalomra tett szert, netán Ceciliát a múltbéli traumája kergeti lassan az őrületbe? Ezt a kérdéskört alaposabban is szemléltethette volna a direktor, végig a kételyek közt tartva minket, ő azonban megmaradt a klasszikusabb thriller stílusnál. Felfedi a kártyáit, a vélt és valós dolgok közti elmosódott határvonal kitisztul, ami sajnos nem válik az összkép előnyére.

A láthatatlan emberForrás: UIP-Duna Film

Vitathatatlan, hogy a cselekmény továbbra is izgalmas, de már sokkal jobban hasonlít egy b-kategóriás mozira, mint egy feszült, misztikus alkotásra. Egyre több a csavar, melyek közt akad valóban váratlan húzás, ugyanakkor a számos fordulat a zárásra csak illogikus döntéseket és szituációkat eredményez. Ez a kissé széteső sztori az epilógusban csúcsosodik ki, nagy kár, hogy a rendező ilyen lustán zárta le az egyébként jó történetet.

Bosszantó, hogy az utolsó harmadra elfárad Whannell műve, a következetlenségek sajnos nyomot hagynak a végeredményen. Mégis kár lenne elvitatni, hogy összességében A láthatatlan ember így is teljesen korrekt darab. Kellően feszült, képes izgalmas lenni, a másfajta perspektíva pedig kreatív húzásnak bizonyult. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK