Scherer Péter főszereplésével készül vígjáték

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 405 millió forint támogatást szavazott meg a Ha elfárad, viheti címmel készülő mozifilm gyártására.
Vágólapra másolva!

A hirtelen nyakukba szakadt, kényszerű együttlét fordulatos, vidám és érzelmes története a fiú fantáziájának köszönhetően átlépi a valóság kereteit is.

A vígjáték parádés szereposztással készül, a főszereplő Scherer Péter mellett Kovács Patrícia, Thuróczy Szabolcs, Bata Éva, Elek Ferenc, Mucsi Zoltán és Básti Juli lesz látható.

A forgatás májusban kezdődik Budapesten, és a közönség a tervek szerint jövőre láthatja a filmet a mozikban.

Scherer Péter Forrás: Sarosi Zoltan

A Ha elfárad, viheti Rohonyi Gábor rendezésében készül, akinek legutóbbi, M. Kiss Csabával közösen rendezett filmjét, a Brazilok-at több mint 74 ezren látták a hazai mozikban. A vígjáték operatőre Szatmári Péter lesz, aki olyan nagysikerű filmeket fényképezett az elmúlt években, mint a Kincsem és A Viszkis.

A Ha elfárad, viheti producerei Major István (Liza, a rókatündér, Aurora Borealis), Geszti Péter (BÚÉK, Kalózok), Ditz Edit (BÚÉK, Folyékony arany) és Roskó Péter, társrendező-forgatókönyvírója Vékes Csaba (Hetedik alabárdos).

A főszereplő kisfiú megtalálására hamarosan országos castingot indít a produkció Geszti Péter, Scherer Péter és Rohonyi Gábor részvételével.