A Torontói Filmfesztivált nem halasztják el, de lehet, hogy virtuális lesz

Vágólapra másolva!
A Torontói Nemzetközi Filmfesztivált (TIFF) az előre tervezett időben, szeptember elején megrendezik - szögezte le Cameron Bailey, a fesztivál művészeti igazgatója. Azt azonban hozzáfűzte, hogy a szervezők több alternatíván dolgoznak: egy kisebb közönséggel megrendezett fesztivált éppen úgy fontolgatnak, mint az esemény teljes áthelyezését a virtuális térbe.
Vágólapra másolva!

Az Észak-Amerika legnagyobb, évente megrendezett filmes seregszemléjének tartott fesztiválig még fél év van hátra, de a koronavírus-járvány miatt a szervezőknek számos lehetséges változatot meg kell vizsgálniuk.

- írta a Variety.com.

Bailey szerint a fesztivál elhalasztása már csak azért sem jöhet szóba, mivel a járvány esetleges második hulláma talán éppen októberben vagy novemberben tetőzik majd. Az igazgató arról is beszélt, hogy

Az ágazat sok képviselője ugyanakkor nem tud majd Torontóba utazni, így ez a fesztivál nyilván más lesz, mint a korábbiak.

Joana Vicente, a fesztivál igazgató-társelnöke hozzáfűzte, hogy

- tette hozzá.

Bailey kiemelte: ebben a helyzetben most ismét vissza kell nyúlniuk a kezdetekhez, újból fel kell tenniük a kérdést, hogy mi is a TIFF valódi esszenciája, mit is kínálnak a filmeseknek és a közönségnek. A személyes élmény, a médiavisszhang, amit egy film meghívása jelent, a filmpiaci potenciál - mindezek a kulcselemek átgondolásra várnak az új helyzetben.

A TIFF szervezői egyúttal a globális filmes közösség iránti szolidaritásukat is kifejezték.

Mint hangsúlyozták, az ágazatban dolgozóknak nagyon sok munkájuk fekszik a produkciókban, és nagyon fontos számukra, hogy filmjeiket bemutathassák. Ha a fesztivált szeptemberben a tervek szerint meg tudják rendezni, az Bailey szerint a filmek és a filmesek igazi ünnepe lesz, amely támogatja az ágazatot és visszahozza a közönséget.