A "botrányos", egyébként nagyon rossz, de a Netflix népszerűségi listáját gyorsan meghódító 365 nap ürügyén összegyűjtöttük az elmúlt évtized legizgalmasabb erotikus filmjeit. Először 2010-ből válogattunk össze 10 filmet, amelyek részben vagy egészben kiemelten foglalkoznak a szexualitással.

A 2010-es évek kétségtelenül a szex évtizede volt a moziban. Nem mintha korábban ne lett volna jellemző a meztelenség és a testiség jelenléte akár a legkülönfélébb műfajokban, de a 2010-es években sorra születtek azok a filmek, amelyek arcpirító merészsége jelentősen felülmúlta a korábban látottakat. Sőt, ami korábban ritka alkotások fülledt tabudöntéseinek számított, az mostanra már jóformán megszokottá vált. A modern film történetében a hatvanas-hetvenes évek szexuális forradalma, a nézők kíváncsisága és persze az alkotók egyre párolgó szégyenérzete (összhangban a filmcenzúra és korhatár-besorolás felpuhulásával) fokozatosan maga alá gyűrte a mozivásznat, a kilencvenes évekre jóformán "kötelező elemmé" váltak az ágyjelenetek. 

Julia Roberts és Richard Gere az 1990-ben bemutatott Micsoda nő!-benForrás: Intercom

Ugyanakkor a fősodor merészsége eltörpült a szerzői filmek leplezetlen ábrázolásmódja mellett: a mainstream mozierotika szempontjából "sorsfordító" 1990-es évek nevezetes hollywoodi botrányfilmje, az Elemi ösztön ártatlan képzelgésnek tűnik akár a hatvanas-hetvenes évek fülledtséggel politizáló szerzői filmjeihez (Kíváncsi vagyok – sárga, Medium Cool, Az utolsó tangó PárizsbanKettes szám, Az érzékek birodalma ...), akár a kilencvenes évek végén forgatott Románc-hoz képest, amelynek egyik szerepéhez Catherine Breillat már egyenesen a pornóiparból importálta Rocco Siffredit. A kétezres években – főleg a francia új extrémizmusnak köszönhetően – valósággal trend lett a pornó beszivárogtatása: az explicit szextől és/vagy szélsőségektől sem visszariadó szerzői filmek sora (Intimitás, A pornográfVisszafordíthatatlan, The Brown BunnyLes anges exterminateurs, Lépj az ürességbeShortbus...) kísérletezett a pornográfia és a művészet határainak feltérképezésével (ennek egyik, felemás eredménye talán az, hogy a pornográf szerzői filmben az aktus lehet narratív szervező, szemben a pornóval, amelyben az aktus maga a narratíva).

Románc (Rocco Siffredi)Forrás: AFP

A 2010-es években ez a szerzői filmes trend egyfelől olyan alkotásokban csúcsosodott ki, mint Lars von Trier A nimfomániás-a, másrészt bátortalanabbul ugyan, mégis újult erővel szivárgott be a tömegfilmbe: A szürke ötven árnyalata és folytatásai a romantikus film köntösébe bújtatva népszerűsítették a szado-mazo szubkultúrát az unatkozó háziasszonyok számára. S utóbbi átszivárgást jelzi a 2020-as lengyel Netflix-siker, a 365 nap is, amely "népszerűségét" semmiképp sem (meglehetősen csekély) filmes erényeinek, hanem leginkább a szex szenzációjának köszönheti – a közösségi média tele van olyan bejegyzésekkel, amelyekben az átlagnéző arra a kérdésre keresi a választ, vajon a látott üzekedések valósak-e.

365 napForrás: Netflix

Cikksorozatunkban a 2010-es évek erotikus tartalmú filmjeiből válogatunk, évenkénti bontásban szemlézve az évtized vonatkozó alkotásait – azokat, amelyek pajzán jeleneteikkel leginkább alátámasztják azt a felvetést, hogy az évtizedben a korábbiaknál markánsabban jelent meg a szex a vásznon.

Juriko aromája

Persze nem feltétlenül kell mindent megmutatni ahhoz, hogy egy film a szexről szóljon. A japán Juriko aromájá-ban (Yuriko no Aroma, r.: Josida Kōta) például elvétve találkozunk meztelenséggel vagy kimondottan explicit nemiséggel, mégis, a humorban is jócskán meghempergetett filmet áthatja a merész szexualitás. A film középpontjában a nemi ingereket is kiváltó szaglás áll: a harmincas aromaterapeuta Jurikót rabul ejti egy 17 éves gimnazista fiú izzadtságának "illata". A Juriko aromája ennek az ingernek alárendelve, lassan hömpölyögve jut el a felismeréstől a pettingen át a teljes beteljesülésig, de amelyben leginkább a homlokon gyöngyöző veríték lenyalogatása válthat ki a nézőből ellentmondásos, zsigeri érzéseket.

A cseléd 

Kim Ki-young 1960-as alkotása, A cseléd minden idők egyik legjobb koreai filmje, amelyet 2010-ben Im Sang-soo több erotikával próbált az új évezred viszonyaira igazítani. Noha az újrázás fülledt izgalma nem közelíti meg az eredeti lendületét, a cannes-i filmfesztiválon debütált remake csavar egy nagyot az eredeti történetén: nem az ön- és közveszélyes szolgálólány csábítja el a családfőt, és kergeti őrületbe a mindaddig boldog középosztálybeli családot, hanem fordítva, az unatkozó férj a csábító, és a féltékeny várandós feleség, illetve az ármánykodó anyós idézik elő a tragédiát. Ezzel a csavarral pedig Im Sang-soo sikeresen tudta a társadalmi, családon belüli és persze a szexuális kiszolgáltatottságot érzékeltetni – így aztán maga a szex (legyen szó fellációról vagy dominancia orientált aktusig) sem válik öncélúvá, hanem épp az alá-fölé rendeltségi viszony bemutatásának izgalmas narratív eszközeként jelenik meg.

A cseléd (Jeon Do-yeon)Forrás: Sidus FNH

Egy éjszaka Rómában

A spanyol Julio Medem 2010-es filmje ugyancsak laza újrafeldolgozás: az öt évvel korábbi, chilei Az ágyban ihlette. Medem "csavarja" pedig abban áll, hogy a két ember sorsát egy egyéjszakás kaland fénytörésében láttató sztorit nem nő és férfi relációjában, hanem leszbikus erotikus drámában gondolta újra. 

Egy éjszaka Rómában (Elena Anaya és Natasha Yarovenko)Forrás: AFP

Voltaképp az Egy éjszaka Rómában elsősorban nem a retinába égő szexjeleneteivel sokkol, hanem azzal, hogy megmarad a langyos és sekélyes szoftpornó szintjén. Miközben chilei elődje el tudta hitetni, hogy létezhet emberi mélység az alkalmi kapcsolat felszínessége alatt, a római hotelszobában leginkább fizikai értelemben egyre közelebbről ismerkedő spanyol és orosz nő (utóbbi ráadásul esküvő előtt álló heteroszexuális, aki "kíváncsiságból" enged a másik csábításának) privát érzelmi válságai nem tudnak hatásosan felszínre bukkanni, így aztán az is eléggé hihetetlennek tűnik, amikor egyikük előáll azzal, úgy érzi, szerelmes is tudna lenni.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!