Több mellet akart volna Paul Verhoeven Az emlékmásban

Az emlékmás
Vágólapra másolva!
A harminc évvel ezelőtt bemutatott, Philip K. Dick novellája alapján készült akció-sci-fi, a Total Recall - Az emlékmás rendezője eredetileg több mellet szeretett volna látni a film egyik kultikus jelenetében.
Vágólapra másolva!

Harmincéves, kétes értékű filmtörténeti jelenet: Arnold Schwarzenegger a Mars-kolónia egyik lepusztult csehójában keresi "álmai" nőjét, s felkínálkozik neki egy hárommellű kéjnő.

A Total Recall - Az emlékmás e rövid kis intermezzójához Paul Verhoeven eredetileg több mellet akart, derül ki a The Ringer cikkéből.

- emlékezik Verhoeven, aki végül Rob Bottin sminkmesterrel konzultálva arra jutott, eredeti tervei túl realisztikusnak hatottak volna, a három azonos nagyságú mell viszont jobban illeszkedett filmje stílusához.

Korábbi interjúkból kiderül, hogy a hárommellű prostituáltat alakító Lycia Naff annak ellenére zavarban volt a forgatáson, hogy nem saját melleit kellett megmutatnia: a jelenet bizarr kacérsága önmagában feszélyezte.