Biztonsági okokból eltávolították a vadonból az Út a vadonba című film híres buszát - fotó

Vágólapra másolva!
Már nem található meg az alaszkai vadonban az Út a vadonba című amerikai film híressé vált autóbusza, illetékesek csütörtökön légi úton elszállították a Denali Nemzeti Park közelében maradt buszroncsot biztonsági okok miatt.
Vágólapra másolva!

- indokolták lépésüket alaszkai illetékesek.

- írta közleményében Corri Feige, az alaszkai természeti erőforrások biztosa. "Ám ez egy otthagyott és egyre romló állapotú jármű, amelynek megmentése veszélyes és költséges erőfeszítés. Sőt, felkeresése egyes látogatóknak az életébe került" - tette hozzá.

Forrás: Alaska Department of Natural Resources/Reuters

Az alaszkai természeti erőforrások minisztériuma és a nemzeti gárda közösen szállította el az 1940-es években készült buszt.

Éveken keresztül számos ember sérült meg vagy került bajba, amikor elzarándokolt a buszhoz.

Ketten meghaltak, amikor folyón keltek át, áprilisban egy brazil turistát, februárban öt olasz turistát kellett kimenekíteni közeléből. A Denali város polgármestere megkönnyebbülésének adott hangot a busz elszállítása miatt. "Az emberek biztonsága miatt tudatában voltunk annak, hogy ez helyes dolog. Ugyanakkor a jármű része történelmünknek és egy kicsit keserű dolog látni, ahogy törtételmünk egy része elgördül az úton" - mondta Clay Walker a Reuters brit hírügynökségnek.

- fűzte hozzá. A jármű sorsa egyelőre ne ismert. A minisztérium közölte, hogy "egy biztonságos helyen fogják elhelyezni addig, amíg döntenek sorsáról.

Az Út a vadonba című amerikai filmet Jon Krakauer 1996-os, azonos című regénye alapján készítették, Christopher McCandless kalandjait követi nyomon.

A film rendezője és a forgatókönyvíró Sean Penn volt, a főszerepet Emile Hirsch alakította, Marcia Gay Harden, William Hurt, Vince Vaughn és Hal Holbrook is játszott a filmben, amelynek ősbemutatója a 2007-es Telluride Filmfesztiválon volt.