Júliusban tartják meg a 7. Vertigo Filmhetet

Vágólapra másolva!
Huszonnégy nemzetközi és magyar film - közülük négy az országos premier előtt - lesz látható a 7. Vertigo Filmhét során július 22-29. között a budapesti Puskin moziban és öt vidéki filmszínházban.
Vágólapra másolva!

- áll a szervezők közleményében. A Vertigo Média és a Budapest Film Zrt. közös szervezésében meghirdetett vetítéssorozat alatt a Puskin moziban hétköznaponként három, szombaton és vasárnap pedig négy-négy art- és sikerfilmet nézhetnek meg kedvezményes áron az érdeklődők a közelmúlt filmterméséből.

A Vertigo Filmhét vetítéseinek vidéken a pécsi Apolló mozi, a miskolci Művészetek Háza, a szegedi Belvárosi Mozi, a szombathelyi Agora Savaria Filmszínház, valamint a szolnoki TISZApART mozi ad otthont.


Mint a szervezők hangsúlyozták, arra törekedtek, hogy a 7. Vertigo Filmhéten mindenki találhasson számára érdekes alkotást: lesz angol kosztümös történelmi film, dán és német vígjátékok, angol és amerikai fekete komédiák, francia és belga drámák; de magyar animációs mesefilm, Oscar-díjas filmek és számos fesztiválkedvenc is szerepel az idei programban.

Nyitófilmként július 22-én Koreeda Hirokazu francia családi drámája, Az igazság tekinthető meg, az országos premier előtt hetekkel, Catherine Deneuve, Juliette Binoche és Ethan Hawke főszereplésével.


Az igazság mellett premier előtt látható a filmhéten a megtörtént eseményeket feldolgozó dán dráma, a Daniel, A herceg utazása című francia animációs film, továbbá a többszörös díjnyertes francia családi dráma, az Eva Green és Matt Dillon főszereplésével készült Ígérem, hogy visszatérek is. Másnap az angol filmek kedvelőit várja a Vertigo Ken Loach legújabb filmjével, a Bérgyilkost fogadtam című fekete komédiával és a Judy Garland életéről szóló Judy-val, melynek címszerepért Renée Zellweger elnyerte második Oscar-díját.

Július 24-én a skandináv filmek kerülnek középpontba, szombaton "magyar napot" tart a fesztivál, amely vasárnap frankofón filmeket tűz műsorra.


Július 26. az amerikai függetlenek napja lesz, másnap thrillerek következnek, majd a zárónap a német filmeké. A filmhétre a belépőjegyek egységesen 990 forintos, kedvezményes áron kaphatók, a premier előtti vetítésekre a jegyár 1600 forint. A jegyelővétel július 1-jén kezdődik a Puskin mozi pénztárában és weboldalán. A teljes program a https://vertigomedia.hu honlapon tekinthető meg.