Közönségtalálkozókkal érkezik a Bujtor István Filmfesztivál

2020.07.14. 11:51

Száz film indul a XI. Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjában, melynek vetítései mellett koncertek, színházi előadások, hajózás, veteránautós felvonulás, kiállítások és gasztronómiai programok is várják a közönséget Balatonszemesen augusztus 17. és 21. között.

A fesztivál versenyprogramjába - Bujtor István életművét szem előtt tartva - a krimi, a rejtély, a vidámság, a fordulatokban gazdag emberi történetek, a versek és ezúttal a karantén témájával lehetett filmeket nevezni. A 141 nominált alkotás közül száz film jutott be a versenyprogramba, ezek többségét a közönség is láthatja a balatonszemesi Latinovits Művelődési Ház előtt, többnyire az alkotók jelenlétében - közölték a szervezők.

Az Oscar-díjas Deák Kristóf például Foglyok című filmjével nevezett, vászonra kerül Dér András alkotása, A Rubens lány, de versenyben lesz Gál Sándor Los Angelesben díjazott, Defekt című alkotása és az Emma című film is, amely Rudolf Olivér rendezése. Bartúcz Anna animációs rövidfilm formájában dolgozta fel a nemrég elhunyt úszóbajnok, Székely Éva megmenekülését a nyilas razzia elől, és ugyancsak animációs alkotás A Bűnvadászok című Bud Spencer-film első jelenetének parafrázisa, Porpáczy Zoltán képzőművész munkája.

A karanténmozik közül a szervezők kiemelték Végh Vozó Zoltán Budapest megvár című filmét, melyben Feledi János táncművész Lukács Miklós cimbalomzenéjére ad elő koreográfiát az üres Budapest ikonikus terein. A versfilmek olyan költők műveit dolgozzák fel, mint Arany János, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Ady Endre, Dsida Jenő, Petőfi Sándor, Hervay Gizella, Pilinszky János és Radnóti Miklós.
A dokumentumfilmek között Rozgonyi Ádám a százéves trianoni békekötés emlékére készített Hazatérők című filmje, a korábbi kategóriagyőztes Poroszka Magyar Zsolt méhekről készített alkotása és Bicsák Boglárka Anyukám álmát című filmje is látható lesz.A zsűri elnöke Janisch Attila filmrendező, tagjai Gera Marina színművész, Kalász József filmrendező, vágó, Lutter Imre fesztiváligazgató, producer, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, valamint Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője.

A zsűri a Bujtor István-díjat - Bujtor magánhajójának kicsinyített, aranyozott mását, amely Árvay Zolta munkája - kategóriánként ítéli oda, de különdíjjal jutalmazza a legjobb rendezést, forgatókönyvet, operatőri munkát, vágót és színészi alakítást is, összesen egymillió forint értékben. 
A nyilvános vetítéseket alkotói beszélgetések, közönségtalálkozók kísérik, augusztus 22-én pedig a Bujtor István vitorlás Emlékverseny Balatonkenesén, Balatonaligán és Balatonalmádiban.
A fesztivál kertmozijában Ötvös Csöpi-filmeket vetítenek, a színpadon pedig fellép mások mellett Molnár Ferenc Caramel, az Irigy Hónaljmirigy, Hajdu Steve, Csengeri Attila, a Pécsi Nemzeti Színház művészei, a PTE Brass Band fúvósai, valamint a Bóbita Bábszínház.