Made in Italy: Toszkána, te csodás!

Made in Italy

Az elsősorban színészként híressé vált James D'Arcy rendezői bemutatkozása a mesés Toszkánára repít el minket, ami különösen jó ötletnek bizonyult, elvégre a vírushelyzet miatt jelenleg csak képről vagy filmekből gyönyörködhetünk az efféle tájakban. Más kérdés, hogy a tartalom fel tudott-e nőni a festői helyszínhez.

Jack (Micheál Richardson) Londonban él és egy galériát vezet. Amikor ex-neje megpróbálja eladni a helyet, hősünk eltervezi, hogy megmenti munkahelyét azzal, hogy nemes egyszerűséggel megveszi. Ehhez azonban pénz kell, Jacknek pedig az, az ötlete támad, hogy áruba bocsájtja családja régi, Toszkánán található házát. Kissé magának való apjával, Roberttel (Liam Neeson) útra kelnek, ám nem várt élményekkel gazdagodnak az olaszországi kiruccanás során.

A Made in Italy elsősorban azzal került be a köztudatba, hogy Liam Neeson a saját fiával, Micheállal játszik benne, ezen felül akad egy másik kapocs D'Arcy műve és a valóság közt.

A filmben fontos szerepet kap a gyász lélektana, tudniillik Robert felesége egy autóbalesetben életét vesztette, amit a két főszereplő az óta sem tudott feldolgozni. A való életben Neeson neje, a szintén színész Natasha Richardson hunyt el egy síbalesetben még 2009-ben (Micheál az ő emlékére vette fel a Richardson nevet).

Ez a személyesség ad melankolikusabb élt a cselekménynek, illetve empatikusabbá teszi a nézőt a konfliktusokkal szemben. Erre szükség is van, ugyanis a direktor sekélyesen nyúl a drámához, s hiába próbálkozik tisztességgel, nem tud úgy hatni az emberre, ahogy szeretne. Pedig a Made in Italy-ban rengeteg a potenciál, a finom humor sokkal befogadhatóbbá, könnyedebbé varázsolja az összképet.

Made in Italy Forrás: Big Bang Media

A ház felújítását látva visszaköszön az 1986-os A pénznyelő, a helyenként bohókás romantikus szál okán beugorhatnak Woody Allen európai munkái, tehát az "előzményekből" kiindulva: a Made in Italy-ben is ott a lehetőség egy maradandó élményre, ez sajnos mégsem jön össze. Elsősorban a sablonos, centire kiszámítható cselekménynek róható fel a hiba. D'Arcy számos dologba belekóstol, egyszerre akar romantikus, lírai, humoros lenni, mindezt egy apa-fia kapcsolatba ágyazva. Jól hangzik, mégis mesterkéltnek, kiszámíthatónak hat az egész.

Tudjuk mikor érkezik a kötelező csók, hol éri el a tetőpontját Robert és Jack ki nem mondott sérelme, illetve mi lesz a végkifejlet.

Ez önmagában nem akkora bűn, ellenben bosszantó, hogy a film szinte minden elemét láttuk már máshol, realistább, megindítóbb, átélhetőbb kivitelezésben. Neeson és Richardson közt sincs meg az igazi kémia, ami a vérrokoni kapcsolatot tekintve különösen meglepő. Igaz, erről elsősorban a fiú tehet, akinek a játéka bőven hagy kívánnivalót maga után. Sokszor érezni, hogy egy szerepet alakít, ami kizökkenti a nézőt és életidegenné teszi a látottakat.

Egy elem mégis megmenti a Made in Italy-t, az pedig nem más, mint az igazi főszereplő:

maga Toszkána.

Hiába a felszínesség, a döcögős, sokszor látott dráma, a környezet, az olasz attitűd, az atmoszféra képes elvarázsolni az embert. Magával ragad az érzés, hogy kint ülünk a teraszon, a reggelinket falatozzuk, miközben bámuljuk a lankákat, végtelennek tűnő szőlőültetvényeket és semminek nem kell történnie, mert ez pont így van jól. Könnyed, nem túl maradandó élmény D'Arcy debütálása direktorként, de főleg ezekben a nehéz időkben kifejezetten üdítő képes lenni egy efféle utazás.