Álomszerű magyar táncfilm versenyez a San Sebastian-i fesztiválon

Vágólapra másolva!
A Peter Strickland rendezésében készült Cold Meridian című brit-magyar kisjátékfilmet is beválogatták a szeptember közepén megnyíló San Sebastian-i Filmfesztivál egyik versenyprogramjába.
Vágólapra másolva!

Az A-kategóriás filmfesztivált szeptember 18. és 26. között rendezik meg 68. alkalommal. Nedeczky Dóra, a filmet gyártó Mindwax alapítója, a kisjátékfilm producere elmondta, hogy


A fesztivál honlapja szerint a Zabaltegi-Tabakalera a filmmustra legnyitottabb szekciója, amelynek sem műfaji, sem stílusbeli vagy időtartambeli megkötési nincsenek. A filmek a Zabaltegi-Tabakalera-díjért versengenek, amely 20 ezer eurós (7 millió forintos) pénzjutalommal jár. A díj odaítéléséről legalább háromtagú nemzetközi szakmai zsűri dönt.

A Cold Meridian operatőre Győri Márk, szereplői pedig Wéninger Dalma és Váth Máté kortárs táncosok, valamint Jakab Juli és Kristóf Márton.

A fesztivál közleménye szerint a hatperces alkotás további 18 munkával versenyez a szekcióban. Mint írták,