Vágólapra másolva!
A Veszprém-Balaton Filmpiknik a gyerekek számára is sok újdonságot kínál. Szeptember 4-én 10 órától Balatonfüreden a Balaton moziban az első egész estés magyar rajzfilmet, a János vitéz-t vetítik digitálisan felújított verzióban. Másnap 11 órától pedig az Oscar-jelölt M. Tóth Géza által vezetett KEDD animációs műhely kétórás – szintén ingyenesen megtekinthető - összeállításában a stúdió hat sorozata mutatkozik be. A már jól ismert kedvencek, Bogyó és Babóca, Detti és Drót és a Kuflik mellett a stúdió két vadonatúj szériájának már elkészült epizódjait is ebben a válogatásban láthatják majd először a gyerekek. Naszreddin Hodzsa mulatságos és tanulságos történetei mellett bemutatkozik a Mitch-Match sorozat gyufaszál-főszereplője, aki kalandos útjai során egyszerű használati tárgyként is lehetőséget kínál a játékra. Szombat délután Balatonfüreden pedig a Fanyűvő Játékpark várja a gyerekeket.
Vágólapra másolva!

Szeptember 4-én 10 órától Balatonfüreden a Balaton moziban - és szombaton 11-kor Veszprémben a Hangvillában - az első egész estés magyar rajzfilmet, a János vitéz-t vetítik digitálisan felújított verzióban. Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára készítette el Jankovics Marcell a saját János vitéz-adaptációját, melyre bemutatásának évében több mint másfél millióan váltottak jegyet, és máig hivatkozási pontnak számít. Cserhalmi György hangján megszólaló történet hűen követi az eredeti hőskölteményét, képi világában pedig a néphagyomány, a szecesszió és a pop art ötvöződik.

Forrás: János vitéz

Másnap, szombaton 11.00 órától Balatonfüreden a Balaton moziban KICSIKNEK, NAGYON! címmel a KEDD műhely kétórás mesefilmválogatásával várja a gyerekeket a Veszprém-Balaton Filmpiknik. A KEDD két új sorozatának elkészült epizódjait ebben a válogatásban láthatják először a gyerekek. A Mitch-Match gyufaszál szereplője

A stúdió másik új sorozata, a Naszreddin Hodzsa is a Filmpikniken mutatkozik be először. A Kúnos Ignác turkológus gyűjtése alapján készült sorozat közvetlen, szórakoztató, és tanulságos, kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott. A Filmpikniken a sorozat első négy epizódját nézhetik meg a gyerekek.

Az ingyenesen megtekinthető összeállításában felbukkannak régi kedvencek is: Bogyó és Babóca történetei a legkisebbeket szólítják meg.

Bartos Erika szeretnivaló karakterei, a katicalány és a csigafiú történeteiből öt vidám epizódot vetítenek a kisebbeknek, míg a Dániel András Egy kupac kufli című mesekönyve alapján készült Kuflik négy epizódja a kicsit nagyobbakat kalauzolja az Elhagyatott rétre. Kalandokkal várja a gyerekeket Detti és Drót:

Régi gyerekdalokat, mondókákat öltöztetett modern köntösbe a Dúdoló című sorozat, melyből szintén lepereg majd néhány epizód. A mindenki által ismerősen csengő dalokat a letisztult látványnak és ismétlődő verszakoknak köszönhetően játszva sajátíthatja el a legkisebb korosztály.

A filmek adta élményeket szombat 13-19 óra között "le is mozoghatják" a gyerekek Balatonfüreden a Vaszary Kertben, ahol a Könyv-Bor-Jazz Fesztivál keretében a Fanyűvő Játékparkban a magyar mesék és a Balaton világa ihlette ügyességi és fajátékokkal játszhatnak kicsik és nagyobbak egyaránt.