Egy filmes csókot sok minden emlékezetessé tehet: a szereplők, a körülmények, a spontaneitás, a csókot megelőző vagy követő párbeszéd, a szenvedély... Összeállításunkban elsősorban a csók film- és kultúrtörténeti jelentősége alapján válogattunk – meglehet olykor a mai néző által kevésbé ismert alkotásokból is –, olyan filmekből, amelyek letörölhetetlen rúzsnyomot hagytak a tömegkultúrán.

A legelső: A csók (1896)

Az első filmes csók egy mindössze 18 másodperces jelenet, amelyet William Heise "rendezett" és rögzített 1896-ban, Thomas Alva Edison filmgyártó cége, az Edison Film égisze alatt. A rövid kis jelenet egyszerre váltott ki felháborodást és kíváncsiságot korának közönségéből: a két színész, May Irwin és John Rice évődését és csókját bemutató (s voltaképp a The Widow Jones című Broadway-musical utolsó jelenetét megismétlő) film akkor készült, amikor a nyilvános csókolózás még tabunak számított. S miközben többen a film betiltását követelték, hamarosan újabb és újabb csókolózós kisfilmek jelentek meg, például a Heise filmjét fekete szereplőkkel megismétlő, William Selig rendezte Something Good – Negro Kiss (1898), amely az első olyan mozgókép, amelyen afroamerikaiak csókolóznak. 

Ma már aligha számít tabunak a filmes csók, de ez persze az olyan "úttörőknek" is köszönhető, mint Edison és Heise. Nem véletlen, hogy (egyéb erényei mellett) A csók-ot az Egyesült Államok Nemzeti Filmmegőrzési Bizottsága kulturális jelentősége miatt 1999-ben az amerikai filmes örökség részévé nyilvánította és fokozott védelemben részesítette.

A mennyiség bűvöletében: Don Juan (1926)

Csaknem 200 csók egyetlen filmben. Az Alan Crosland rendezte Byron-adaptáció jelenleg is tartja az egyetlen mozgóképbe zsúfolt ajakérintkezések rekordját: csupán a címszereplő John Barrymore 127 alkalommal vált csókot a Lucretia Borgiát alakító Estelle Taylorral és az Adriana della Varnese szerepében feltűnő, a forgatás idején alig 20 éves Mary Astorral.

Amikor egy mondat többet jelent ezer csóknál: Casablanca (1942)

Kertész Mihály 3 Oscar-díjat nyert második világháborús romantikus drámája minden idők egyik legtöbbet hivatkozott és idézett hollywoodi filmje. Sőt, egyes mondatait már-már unásig idézték a bemutatása óta eltelt közel nyolc évtizedben (persze a film eredeti angol szövegének kultikussá vált mondatait az 1966-os magyar szinkron jócskán elferdítette, ostoba politikai szándékok miatt). A filmben két szenvedélyes csókjelenet is van a casablancai mulatót üzemeltető, cinikussá lett amerikai Rick (Humphrey Bogart) és egykori párizsi szerelme, Ilsa (Ingrid Bergman) között. A párizsi boldog időket felidéző jelenet azzal a csókkal ér véget, amit Ilsa így vezet fel: "Úgy csókolj, mintha most csókolnál utoljára".

Majd nem sokkal azután, hogy a férfi életéből szó nélkül kilépő nő évekkel később, a cseh ellenállás vezetőjeként a nácik elől menekülő férje oldalán "a világ összes városának összes kocsmája közül" épp Rick marokkói mulatójába állít be, szerelmet vall a faképnél hagyott Ricknek. Aki végül belátja, hogy a szerelemnél vannak fontosabb dolgok, például, hogy Victor László (Paul Henreid) épségben Amerikába jusson – a két, ismét elválni kényszerülő szerelmes csak beszélget a reptéren, de Bogart sokat idézett mondata ("Here's looking at you, kid"/"Fel a fejjel kölyök!") ezúttal többet mond az érzéseiről, mint egy szenvedélyes búcsúcsók.

Amikor a néző csókol: Hátsó ablak (1954)

Alfred Hitchcock már a Forgószél-ben (1946) megújította a hollywoodi filmes csókot, amikor a stúdiókra vonatkozó, 1934 és 1968 között érvényben lévő illemkódex szenvedélyes csókolózást tiltó, s a testi kontaktust 3 másodpercre szűkítő kitételét egy közel háromperces jelenettel fricskázta.  A film két főszereplője, Ingrid Bergman és Cary Grant beszélgetve ölelkezik, s 3 másodpercnyi csók után valamelyikük megszólal, majd ismét összeérintik ajkaikat. Ezzel aztán elérte azt a hatást, amit a Hays-kódex tiltott volna: a csókváltás a szabály betartása ellenére hosszú, lassú, mély, puha és nedves lett.

Forgószél (Cary Grant és Ingrid Bergman)Forrás: AFP

A nyolc évvel később bemutatott Hátsó ablak-ban aztán a brit rendezőlegenda újabb nóvumot vezetett be a filmes csók terén. A csavaros thrillerben a lábtöréssel járó baleset miatt néhány hétre tolószékbe és lakásába kényszerült fotóriportert meglátogatja csinos barátnője: Grace Kelly mosolyog az épp alvó James Stewartra, a férfi felébred, a nőre mosolyog, akinek arca kitölti a vásznat, majd megcsókolja a férfit. Pontosabban, a mesterien megkomponált, lassítással operáló jelenet egy pillanatra olyan hatást vált ki, mintha a csodaszép Kelly nem is Stewartot, hanem egyenesen a nézőt csókolná meg (az ötlet nem teljesen Hitchcocktól származik: Howard Hughes 1943-as vadnyugati filmjében, a The Outlaw-ban Jane Russell hasonlóképp, szemből felvett premier plánban kínálja ajkait Jack Buetelnek, na meg a nézőnek, ám akkor a csók nem történik meg).

A jelenet izgalmát Hitchcock pár másodperccel később azzal fokozza, hogy a férfi állapotáról érdeklődő nő azt a kérdést is felteszi: hogy áll annak szerelmi (másképp: nemi) élete.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!