Teltházas szabadtéri vetítésekkel, igazi vidám, balatoni hangulatban zajlott Veszprémben és Balatonfüreden az első Veszprém-Balaton Filmpiknik. Szeptember 3-5 között két városban, öt helyszínen közel negyven magyar filmet - négy tévéfilm, nyolc nagyjátékfilm, hét dokumentumfilm, négy kisjátékfilm, a teljes Alvilág sorozat, hat magyar filmklasszikus, hét animációs film és egy gyermekfilm válogatás – vetítettek, a közönség huszonhárom film alkotóival találkozhatott is. A járványügyi előírásokat betartva közel nyolcezer látogatója volt az ingyenes filmes rendezvénynek.

Hangulatos környezetben, közel a Balatonhoz filmklasszikusokat és az idei Mozgókép Szemle díjazott filmjeit ingyenesen nézhették meg mindazok, akik szeptember 3-5. között ellátogattak az első Veszprém-Balaton Filmpiknikre.

A veszprémi Várban Bagota Béla Valan című krimijével nyitott és Balatonfüreden a Tagore sétányon Tóth Barnabás az Oscar-short listbe is beválogatott és a legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjat is elnyert Akik maradtak című alkotásának szabadtéri vetítésével zárult a filmes rendezvény.
A szabadtéri vetítések mind teltházasak voltak, sőt volt – mint például Bujtor István Pogány madonna című klasszikusa -, amit a kordonokon kívül, állva néztek az emberek.
Hartung Attila FOMO című filmje – mely a Z generáció nyelvén mesél a közösségi média sötét oldaláról - két vetítése és az egyetemi szervezésű háttérbeszélgetés is nagy siker volt, közelebb hozta a nézőkhöz, az érintett korosztályhoz - és szüleikhez - ezt a fontos és aktuális témát. A rendező mellett a nézők találkozhattak a női főszereplővel, László Pannával, aki a Filmpiknik idei arca volt.

Premier előtt volt látható Buvári Tamás Magdolna című filmje, mely az 1945-ben meggyilkolt Bódi Magdi két drámai napját mutatja be.A vetítés előtt sorok kígyóztak, Veszprém városa láthatóan magáénak érezte a helyi, közösségi összefogással készült nagyjátékfilmet – nyilatkozta Dr. Muszatics Péter programigazgató, aki hozzátette: „Szabó Réka sokszoros díjnyertes dokumentumfilmje, A létezés eufóriája vetítése is közel teltházas volt, ami szépen adta át a stafétát a szeptember 6-án kezdődő Tánc fesztiválnak."

A Filmpiknik házigazdája Till Attila volt, aki több közönségtalálkozó mellett a szombat délelőtti Mozi a járvány idején című szakmai konferencia moderátoraként is közreműködött, ahol producerek és filmforgalmazók kerestek válaszokat a gyökeresen új helyzet legaktuálisabb kérdéseire..

Káel Csaba filmügyi kormánybiztos záróbeszédében hangsúlyozta, hogy: „Ez egy nagyon fontos találkozás, hiszen az Európa Kulturális Fővárosa program most először találkozott a magyar filmmel. Ez azért lényeges, mert a magyar film Budapestről ritkán tud elszökni. Ez a szökési kísérlet igazán jól sikerült, hiszen sok élménnyel gazdagodhattunk itt Veszprémben és Balatonfüreden. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program és a Nemzeti Filmintézet, illetve a magyar mozgókép ágazat közötti kapcsolat tovább fejlődjön, hiszen nagyon jó lenne eljutnunk úgy 2023-ig, hogy minél többen találkozzanak a magyar filmmel. Szeretnénk, ha a Filmpikniknek köszönhetően egy „magyar Cannes" születne."