Bojkottal kell szembenéznie a Mulan forgalmazóinak

mulan Ezek a filmek várnak rád, amikor újranyitnak a mozik
Vágólapra másolva!
A Disney Mulan című játékfilmje újabb bojkottal néz szembe, mert a stúdió a film elkésztésében vállalt szerepéért egyebek mellett Hszincsiangnak is köszönetet mondott, annak a kínai régiónak, amelynek hatóságait az etnikai kisebbségek elnyomásával vádolják.
Vágólapra másolva!

A korábbi animációs filmből élőszereplőkkel újraforgatott kalandfilm főhőse, Mulan, egy kínai lány, aki a családja becsületének védelmében apja helyébe lépve, férfinak öltözve vesz részt a háborúban. A filmet márciusban mutatták volna be, ám a koronavírus-világjárvány miatt ezt többször is el kellett halasztani.

A Disney végül augusztus elején úgy döntött, saját streamingszolgáltatóján, a Disney Pluson teszi emelt áron hozzáférhetővé a filmet az Egyesült Államokban és néhány más országban szeptember elejétől.


A nézők észrevették, hogy a produkció nyolc kínai kormányzati szervnek, köztük Hszincsiang régiónak is köszönetét fejezte ki, amelynek kormányát azzal vádolják, hogy tömegesen internálja az etnikai kisebbséghez tartozókat.


A film forgatása számos helyszínen, köztük Hszincsiang több vidékén zajlott a médiajelentések szerint. A stúdió többek között a turpani közbiztonsági hivatalnak is köszönetet mondott a film végén megjelenő feliraton.

A Hszincsiang keleti részén fekvő városban a dokumentumok szerint számos internáló tábor működik.


A Mulan elleni, közösségi médián, köztük a Twitteren terjedő bojkottfelhívást megelőzte egy tavalyi bojkottkezdeményezés, amelyet az váltott ki, hogy a film főszereplője, Liu Jifei egy nyilatkozatában támogatta a hongkongi rendőrséget, amely fellépett a demokráciáért tüntetők ellen.