A Tenet után újabb rendhagyó időutazós sci-fi érkezik a mozikba

Vágólapra másolva!
Az amerikai mozikban október 23-án debütál a Synchronic című időutazós sci-fi, aminek már az első előzetese is megérkezett. 
Vágólapra másolva!

A film két rohammentősről szól, akik egy kísérleti drogra bukkannak New Orleans utcáin, ami valamiféle időutazást indukál, ezzel persze alaposan felforgatva az életüket.

A két főhőst a Marvel-sztár Anthony Mackie (Amerika Kapitány, Bosszúállók) és Jamie Dornan (A szürke ötven árnyalata) formálják meg.

A filmet Justin Benson és Aaron Moorhead írták és rendezték, akik már a Feloldozás, A végtelen és az Újjászületés című filmjeik alkalmával is kipróbálták a fantasztikum műfajait.

Új filmjük egy éve debütált a torontói filmfesztiválon, ahol kedvező kritikai fogadtatásra talált.