Alejandro Jodorowsky elmondta, mit gondol a Dűne előzeteséről azok után, hogy az 1970-es években (az 1984-es verziót jegyző David Lynch elődjeként) maga is megkísérelte filmre vinni Frank Herbert kultikus regényét, ám ambicióus próbálkozása legendás kudarcként vonult be a filmtörténetbe, aminek egy dokumentumfilmet is szenteltek 2013-ban (Jodorowsky's Dune).

 

Szépen van megcsinálva, látszik rajta, hogy profi iparosmunka, ami rengeteg pénzből készült, minden nagyon drága lehetett benne  

- mondta A vakond és A szent hegy című kult-klasszikusok 91 éves rendezője, viszont így folytatta:

 

de itt gyökerezik a probéma: ki is kell fizetődnie. Így aztán minden kiszámítható, nincs meglepetés. A stílus, a színészi alakítások, az operatőri munka mind pont ugyanolyanok, mint bárhol máshol.  

 

Alejandro JodorowskyForrás: City Film/Camera One/Endless Picnic/Snowfort/Kobal/Shutterstock

Szerinte

 

ez a különbség iparosmunka és szerzői film között: az előbbiben a pénz a legfontosabb, a cél a puszta szórakoztatás, nem az emberiség és a társadalom megváltoztatása.   

A Dűne decemberben érkezik a magyar mozikba Denis Villeneuve rendezésében, olyanokkal a főszerepben, mint Timothée Chalamet, Jason Momoa, Stellan Skarsgård, Zendaya, és Oscar Isaac.