Egyszerre megrázó rémdráma és csavaros Tarantino-átirat a Mindig az ördöggel, a Netflix legújabb nagyszabású saját gyártású produkciója Tom Holland és Robert Pattinson főszereplésével. Kritika.

A film Donald Ray Pollock azonos című regényén alapul, az irodalmiság pedig meg is látszik rajta: hangalámondásos narráció kíséri, és ebben nincs köszönet. Ezt a stíluseszközt általában lusta, tehetségtelen vagy képzetlen forgatókönyvírók használják arra, hogy az általuk kitalált (vagy adaptált) történetet közvetlenül és gyakran szájbarágósan mesélhessék el, míg a jó író a történetet feszült jelenetekké dramatizálja, a film művészeti ágazatainak erősségeit csúcsra járatva képpel, hanggal és mozgással meséli el. Lehet persze jól használni a hangalámondást, de Antonio Campos író-rendezőnek csak ritkán sikerül (narrátora olykor jó érzékkel előreutal a történetben, feszültséget költöztetve a történetbe), viszont hogy alapvetően jól választott regényt és rendezőként sem vallott kudarcot, azt az bizonyítja, hogy filmje így is nézeti magát.

 

Robert PattinsonForrás: Netflix

Az irodalmiság nem csak a narrációban érhető tetten, de abban is, hogy a film több szálon fut, számos karaktert mozgat, és kvázi Ádámnál és Évánál kezdődik. Aki ismeretlenül kezdi el nézni, eleinte biztos lehet benne, hogy a főhős Bill Skarsgård II. világháborúból visszatérő, traumatizált amerikai veteránja, de a több generáción átívelő történet főhőse valójában fia, akit (később) Tom Holland formál meg. A film kezdetben ráérősen és látszólag önkényesen mutatja be két vidéki (ohiói és virginiai) kisváros egyes lakóinak életét, de Antonio Campos idővel brutális és tragikus fordulatokkal bonyolítja a cselekményt, és persze végig lehet sejteni, végül azért összefutnak majd a szálak.

 

Tom HollandForrás: Netflix

Bemutat egy fanatikus prédikátort, feleségét és lányát (Harry Melling, Mia Wasikowska, Eliza Scanlen), egy sorozatgyilkos házaspárt (Riley Keough és Jason Clarke), a nő korrupt seriff bátyját (Sebastian Stan), majd még egy prédikátort, aki nem őrült, csak épp a velejéig romlott (Robert Pattinson). A néző elsősorban Tom Holland fiatal főhősével azonosulhat: az egyetlen karakter, aki se nem vakhitű, se nem perverz vagy elmebeteg. A sorsuk alakulása alapján a film a közepe tájékán egyfajta rémdrámaként kategorizálható, ami ezúttal nem fesztiválok közönségét és artmozik bérleteseit sokkolja a harmadik világ vagy a történelmi múlt barbarizmusával, hanem a Netflix nézőit a XX. századi amerikai vidék veszteseinek szellemi nyomorával és tragédiáival.

 

Jason ClarkeForrás: Netflix

A végére azonban sikerült szintet lépnie Antonio Camposnak: a szálak olyan katartikusan érnek össze, hogy attól Tarantino is csettintene, sőt konkrétan az ő stílusát idézi a film végkifejlete, legyen szó ironikus véletlenekről, sötét humorról, revelatív flashbackről vagy akár egy "mexikói" patthelyzetről (hozzá kell tenni persze, hogy Tarantinót is nagyban inspirálta az amerikai próza, tartalmat és formát tekintve egyaránt, erre utal a Ponyvaregény címe is). A film tehát nem is annyira egy tanulságra kifuttatott dráma, hanem inkább fordulatos és feszült bűnthrillernek bizonyul, amiben a véres csavarokat a periférikus történelmi miliő teszi hitelessé. 

Erőssége még a filmnek a színészgárda is: Pattinson és Harry Melling (Dudley Dursley a Harry Potter-filmekből) lubickolnak a két prédikátor kicsi, de annál látványosabb szerepében, Jason Clarke gyilkosától a gyomor is felfordul, a Marvel-sztárok Holland és Stan éppoly könnyen feledtetik emblematikus szerepeiket, mint Pattinson az Alkonyat-ot, de a kevésbé ismert arcokon is megakad a szem, Bill Skarsgård az Az Pennywise-ja után ezúttal drámai színészként is bizonyít, Eliza Scanlen pedig éteri hősnő nagy jövő előtt. Nagyrészt nekik köszönhetően ad többet ez a film egy szépen illusztrált sikerregénynél.