A világűrben fog játékfilmet forgatni Oroszország. A színészek egy Szojuz űrhajóban jutnak fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) 2021 őszén - közölte az Orosz Szövetségi Űrügynökség, a Roszkoszmosz Moszkvában.

Közlésük szerint a film célja, hogy népszerűsítse az űrutazást és bemutassa az űrhajósok hősiességét. Producerként közreműködik Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz vezetője, valamint a Pervij Kanal állami televízió.
A film cselekményéről és a leendő színészek kilétéről egyelőre nem közöltek információkat, a tervek szerint hivatalos pályázatot fognak kiírni.
Az Egyesült Államok is filmet akar készíteni az ISS-en, annak főszerepében Tom Cruise lesz látható.

Az orosz sajtónak számos asztronauta csütörtökön elmondta, hogy nem aggódnak amiatt, hogy színészeket fognak felküldeni az ISS-re. Űrturisták is jártak már az űrben, színészeknek is sikerülni fog - mondta a gazeta.ru internetes portálnak Szergej Rjazanszkij űrhajós, aki 2017-ben járt a Nemzetközi Űrállomáson.