Lengyelországban díjazták Szász Attila Örök tél című alkotását

Örök tél (Csányi Sándor és Gera Marina)
Vágólapra másolva!
Szász Attila alkotása, az Örök tél nyerte meg vasárnap este az egyik fődíjat a II. világháborús és antikommunista ellenállóknak szentelt, Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottak elnevezésű filmfesztiválon az észak-lengyelországi Gdyniában.
Vágólapra másolva!

Az Örök tél című filmet a játékfilm kategóriában díjazták, miután 12 külföldi és lengyel alkotással versenyzett. A játékfilmes kategóriát első alkalommal iktatták be az eddig dokumentumfilm-szemleként szervezett, idén mintegy száz alkotást bemutató gdyniai fesztivál programjába. A zsűri elnöke, Lech Majewski neves lengyel filmrendező, méltatva Szász Attila alkotását, úgy látta: bár a film

A Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottak nevű, Andrzej Duda lengyel elnök védnökségével szervezett, vasárnap véget ért négynapos rendezvénysorozat műsorában az Örök tél című film mellett több magyar témájú film és pódiumbeszélgetés is szerepelt, a magyar programokat a lengyelországi Waclaw Felczak Intézet támogatásával rendezték.

Örök tél (Csányi Sándor és Gera Marina) Forrás: Szupermodern Filmstúdió


A panelek résztvevői - köztük Grzegorz Górny ismert lengyel közíró, valamint Molnár Imre történész, diplomata - a 20. századi lengyel-magyar együttműködésről értekeztek, többek között az 1920-as lengyel-bolsevik háború, valamint a második világháború alatt nyújtott magyar segítségről. A tömegeket vonzó fesztivált idén a koronavírus-járvány miatt vegyes formában szervezték, a nézőknek a helyszíni részvétel mellett online közvetítéseket is elérhetővé tettek.