A Berlinale alapítójának fontos szerepe volt a náci Németország filmiparában

Vágólapra másolva!
Fontos szerepe volt a náci Németország ideológiai célok szolgálatába állított filmiparában Alfred Bauernek, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) alapítójának - közölték a fesztivál vezetői a felkérésükre elvégzett tudományos kutatás eredményeiről.
Vágólapra másolva!

Alfred Bauer a Joseph Goebbels vezette náci propagandaminisztérium utasítására 1942-ben felállított birodalmi filmgyártási igazgatóság (Reichsfilmintendanz) vezetőjének közvetlen munkatársa volt.

- mutatta ki a müncheni jelenkortörténeti kutatóintézet (IfZ). A történészek azt is feltárták, hogy Alfred Bauer már igen korán, 1933-ban csatlakozott különböző náci szerveződésekhez és 1937-ben belépett a náci pártba (NSDAP), amikor pedig a második világháború után megpróbálták megtisztítani az állami intézményeket a náci elemektől, hazugságokkal és féligazságokkal félrevezette a hatóságokat, és rendszerellenes embernek állította be magát.

Alfred Bauer Forrás: GIEHR/PICTURE-ALLIANCE/DPA/AP IMAGES

Az új tudományos ismeretek révén már "másként tekintünk a Berlinale első éveire" - emelte ki a Berlinale közleménye szerint Mariette Rissenbeek, a fesztivál ügyvezető igazgatója, hozzátéve: tovább kell vizsgálni azt a kérdést, hogy milyen "személyi folyamatosság jellemezte a német kulturális életet a háború utáni években".

Alfred Bauer az 1951-ben elindult Berlinale alapító igazgatója volt, a fesztiváligazgatói tisztséget 1976-ig töltötte be.

A jogász és filmtörténész tudós szakember az 1986-ban bekövetkezett haláláig hallgatott náci múltjáról. Tiszteletére különdíjat alapítottak. Az 1987-től minden fesztiválon kiosztott Alfred Bauer Ezüst Medve-díjat a leginkább újítónak, innovatívnak ítélt film alkotója kapta. A díjat az idén szüntették meg, miután a Die Zeit című hetilap adatokat hozott nyilvánosságra a névadó eltitkolt múltjáról.

A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb a vezető nemzetközi filmfesztiválok sorában, látogatóinak száma rendre félmillió körül van.

A szemle a magyar filmművészet számára is fontos bemutatkozási fórum, fődíját, az Arany Medvét 2017-ben Enyedi Ildikó nyerte el Testről és lélekről című alkotásával.