Visszatérés Epipóba: A hallgatás íratlan törvénye

Visszatérés Epipóba

A Sipos Pál-sztori néhány éve került napvilágra, most pedig Oláh Judit egy dokumentumfilm keretein belül idézte fel, hogy mit is adott neki a gyermekkori tábor, melyben korántsem volt minden annyira idilli, ahogy elsőre tűnt.

Epipo, egy fiktív világ, ami a 80-as években, Szendrőn megrendezett ifjúsági táborok középpontja volt. Kiváltságnak számított eljutni a három hetes nyaralásra, a helynek sajátos szabályrendszere, vallása, himnusza volt. Ez főleg az akkori szocialista rendszerben, a merev úttörőtáborok mellett óriási szónak számított, kész Kánaán lehetett a gyermekek számára. Epipo ötletgazdája egy magyartanár, Sipos Pál volt, kire mindenki felnézett. Odaadó, közvetlen, intelligens, „haver" típusú mentor alkat, bárkivel képes szót érteni. A dolgot beárnyékolja, hogy

Sipos karizmája veszélyes fegyvernek számított, ugyanis számos fiatalt, elsősorban 14-18 év körüli fiúkat manipulált és vett rá különböző szexuális játékokra.

Az ügyről mindenki hallgatott, majd egy 2014 nyarán napvilágot látott cikk robbantotta a bombát, s így 25 évvel az eset után, végre fény derült az igazságra.

Visszatérés Epipóba Forrás: HBO

Oláh Judit rendező nem egy „true crime" sztorit szeretett volna kreálni, inkább személyesebbre vette a formulát, ami egyszerre bizonyult jó és rossz döntésnek. Jó, mert bár ő szerencsére nem vált Sipos áldozatává, személyes élményei, a tábor misztikuma, személyiségformáló impulzusa kihatott rá is. Oláh képes empátiát ébreszteni, s beszél egykori társaival, akik bizony részt vettek a tanár perverz játékaiban. Így mi nézők is bekerülünk ebbe a szűk körbe, a téma súlya miatt pedig nem nehéz azonosulni az érintettekkel.

Az erősen szubjektív elbeszélésmód hátránya, hogy kevésbé alapos, noha kétségtelenül feltárja a lényeget. A másik, már sokkal zavaróbb elem, a helyenkénti színpadiasság és hatásvadászat. Egy ennyire komoly ügynél semmi szükség a drámaiság mesterséges fokozására, szájbarágós üzenet nélkül is eléri célját. Remek példa erre Oláh esete, aki kiemeli, hogy a táborban kapott büntetések kihatottak az életére és a hallgatás fájdalmát sokáig a hátán kellett cipelnie. Ennek ellenére akad, hogy felnőttként is az Epipóban tanult kézjelekkel kommunikál, ráadásul az archív felvételeken egy sugárzóan jókedvű kislányt ismerhettünk meg a személyében.

Visszatérés Epipóba Forrás: HBO

Természetesen a felszín alatt vannak olyan dolgok, amiket nem látunk, de egy mosolygós, négyszeres táborozó szájából ellentmondásnak hat Oláh túlzott komorsága. Az mindenesetre bizonyos, hogy a film kiválóan szemlélteti a fiatalkorban átélt élmények, traumák jellemformáló hatását. A legerősebb jelenetek egyértelműen az áldozatokkal való beszélgetések, illetve a következmények taglalása. Ahogy Sipos kihasználta az őt övező tiszteletet, s finoman rávette a gyerekeket arra, hogy csoportos maszturbálásokban és orális szexben vegyenek részt. Még csak kényszerítésről sem lehet beszélni, mert a naiv tinédzserek ezzel bizonyították, hogy a tanár „kedvencei" és egy olyan csoportba tartoznak, ahova csak a legkiváltságosabbak kerülhetnek be.

A szégyenérzet, illetve a tabutémának számító szex pedig gondoskodott róla, hogy senki ne beszéljen az esetekről. A legfélelmetesebb ebben mégis a hatalom és a befolyás szerepe.

Miután Sipos lebukott, a szülők ultimátumot adtak neki. Vagy felmond, és soha többé nem szervez tábort, vagy a rendőrséget is bevonják az ügybe.

A tanár elfogadta a feltételeket, külföldre menekült, ám a rendszerváltás után hazatért, sikeres televíziós karriert épített, ahol tovább zaklatott fiatalokat. Amikor hat évvel ezelőtt nyilvánosságra került az ügy, egykori tanítványai, barátai vagy nem akarták elhinni, vagy netán segítettek neki eltűnni. Szintén erős pillanat a filmben, amikor Oláh összegyűlt kis csoportjában számon kérik az egyik férfit, hogy miért segített Siposnak egy ilyen szituációban. A kérdés jogos, a választ már embere válogatja.

A Visszatérés Epipóba nem feltétlenül önálló filmként üt nagyot, sokkal inkább a mélysége vált ki hatást az emberből. A mai napig elmaradt felelősségre vonás, a szülői vakság, a bizalom kérdése bicskanyitogató kérdésekre késztetnek, nem is beszélve a következmények elbagatellizálásáról. Kényes és kényelmetlen dolgok ezek, de az ehhez hasonló darabok tökéletes katalizátorok lehetnek abban, hogy a jövőben ne történhessen ilyen eset.