Vidnyánszky Attila után itt a színművészetis régi hierarchia megtartásáért küzdők legújabb célpontja: Novák Emil

Gabriel Szabo - Szabó Gábor

NMHH Médiatanács sajtótájékoztató a Mom Park Cinemában 2014. augusztus 18-án.

Résztvevők: Lovas Lajos, Magyar Nemzeti Digitális Archívum igazgatója, Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Film Alap vezérigazgatója, Kollarik Tamás, az
Gabriel Szabo - Szabó Gábor NMHH Médiatanács sajtótájékoztató a Mom Park Cinemában 2014. augusztus 18-án. Résztvevők: Lovas Lajos, Magyar Nemzeti Digitális Archívum igazgatója, Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Film Alap vezérigazgatója, Kollarik Tamás, az NMHH Médiatnács tagja és Novák Emil, a Magyar Film Akadémia képviselője
Vágólapra másolva!
Novák Emil lett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) általános rektorhelyettese. A Balázs Béla-díjas operatőr-filmrendező nevéhez olyan filmek és televíziós produkciók fűződnek, mint Maár Gyula nagyszerű filmjei, aztán Tarr Béla remekműve, a Werckmeister harmóniák, vagy éppen a szintén jelentős műalkotás, az Utolsó jelentés Annáról című Mészáros Márta-film. De forgatott a Queennel, Yoko Onóval, az INXS-szel és Jackie Orszaczkyval is. És Andy Vajna kérésére elvállalta a világhírű producer által létrehozott Magyar Filmakadémia elnökségét is. Már akkor is sokan haragudtak rá, de mostani kinevezése példátlan gyűlölethullámot indított el ellene, szinte kizárólag persze a baloldalon.
Vágólapra másolva!

De ki is Novák Emil, a nagyszerű és (mindeddig) elismert operatőr?

1954. július 30-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola mellett az
Ausztrál Filmiskolán is diplomát szerzett. Ugyanis a kommunizmus éveiben, akkori kifejezéssel, disszidált Ausztráliába.

Operatőrként legjelentősebb munkáinak egyike az 1984-ben bemutatott Felhőjáték Maár Gyula rendezésében és Déry Tibor írása alapján, Jirí Menzel legendás rendező szereplésével, amiért a Magyar Játékfilmszemlén a szakmai zsűri operatőri díját kapta.

Vittorio Storaro háromszoros Oscar-díjas operatőr, Novák Emil és Koltai Lajos az Aranyszem Operatőr Fesztiválon Forrás: Aranyszem

Dolgozott operatőrként Tarr Béla Werckmeister harmóniák című, 2000-ben bemutatott filmjén is, amit azóta is a világhírű rendező egyik legjobbjának tartanak.

A 2002-ben bemutatott Sobri című rendezését hatrészes tévésorozatként és nagyjátékfilmként is forgalmazták: az Eperjes Károly és Törőcsik Mari főszereplésével forgatott produkció Sobri Jóska (a magyar betyárromantika egyik híres alakja, a legendás bakonyi betyár) történetét eleveníti fel az 1830-as évekből.

A 2017-ben bemutatott Cinematographer (azaz: operatőr) című rövidfilmjét rendezőként, íróként és szereplőként is jegyzi:

Novák Emil - a Magyar Operatőrök Társaságával közösen - 2004-ben megalapította az Aranyszem Operatőr Fesztivált, 2006-ban pedig a HSC Stábiskolát is, utóbbival az első átfogó szakmai filmes képzést indította el Magyarországon. 2014-ben alapítója volt a Magyar Filmakadémiának is, amelynek elnökéül választották, és amely szintén 2014 óta évente rendezi meg a Magyar Filmhetet a Magyar Filmdíjak átadására.

- mondta a magyar filmszakma utóbbi évtizedének sikereiről a tavalyi Magyar Filmhét idején.

Novák Emil Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Nemzeti Filmintézet 2020. január 1-jei létrejöttéről elmondta, hogy

Emlékeztetett, hogy

2018-ban megalapította a Kovács Lászlóról és Zsigmond Vilmosról elnevezett operatőri díjat, amelyet az Aranyszem Operatőr verseny hagyományainak folytatásaként rendeznek meg minden évben. Filmes pályafutása mellett más művészeti ágakban is alkot: fényképez és fest is, számos kiállítása volt Magyarországon és Sydney-ben egyaránt.

Ő tehát Novák Emil, aki - mint írtuk, Vidnyánszky Attila után - a baloldal új célpontja.