Megérkezett az Így vagy tökéletes című romantikus vígjáték első előzetese, a film pedig december 3-án debütál majd a magyar mozikban. 

A film hivatalos szinopszisa szerint a főhős András (Fekete Ernő), aki egy

sikeres reklámügynökség kiégett kreatívigazgatójaként még azután is komoly író szeretne lenni, hogy az első regénye csúnyán megbukott. Lenéz mindent, ami nem szépirodalom, így mélyen megveti az új spirituális bestsellert, az Így vagy tökéletes-t és annak népszerű szerzőjét, Katát (Béres Márta). Aztán egy közös fotójuk felpörög a közösségi médiában, elterjed róluk, hogy járnak, és Andrásnak – kis segítséggel – támad egy nagy ötlete: ez a kapcsolat esetleg sikerre segítheti az új művét.

Az első játékfilmjét elkészítő rendező, Varsics Péter a Megdönteni Hajnal Tímeát, A tanár és az Apatigris című sorozatok írójának, Csurgó Csabának a forgatókönyvét vitte vászonra. "Kifejezett célunk volt, hogy ezzel a filmmel egy olyan romantikus történetet mutassunk be, ami hordoz magában egy jó adag érzelmi igazságot és őszinteséget ellentétben azzal, amit sokszor a műfaj diktálni szokott. Az Így vagy tökéletes-ben éppen ezért olyan, széles réteget megszólító mozit látok, amely nem csak a szellemességével, a humorával és a kiváló szereplőgárdájával, hanem személyességével is megnyerheti magának a nézőket. Őszintén, mégis szórakoztatóan mesél valódi érzelmekről és mindenkit érintő kérdésekről." – hangsúlyozta a rendező, Varsics Péter.

A filmben Fekete Ernő pályafutása első mozis főszerepét alakítja. Mellette a hősnőt a vajdasági magyar színésznő, Béres Márta formálja meg, aki ezzel a nagyjátékfilmmel mutatkozik be a hazai közönségnek. Rajtuk kívül feltűnik még a filmben Trokán Nóra, Hais Dorottya, Lengyel Tamás, Hegedűs D. Géza, Thuróczy Szabolcs, Gáspár Tibor, Ónodi Eszter és Elek Ferenc is.

A Szupermodern Stúdió gyártásában, a Nemzeti Filmintézet támogatásával elkészült film december 3-tól látható a hazai mozikban.