Szombattól Bábfilmszínházat indít a Budapest Bábszínház

Vágólapra másolva!
Szombattól Bábfilmszínházat indít a Budapest Bábszínház, így a közönség online nézheti meg a teátrum népszerű előadásait.
Vágólapra másolva!

- olvasható a Budapest Bábszínház MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében. Mint írják, ismét abba a helyzetbe kényszerültek, hogy a nézők jelenlétét nélkülözniük kell a színház épületében. Mivel a Budapest Bábszínház számára fontos, hogy a gyerekek és a családok ne maradjanak bábszínházi élmény nélkül, úgy döntöttek, hogy elindítják a Bábfilmszínházat. Eleinte hétvégenként teszik elérhetővé online előadásaikat a nézők által a Facebook-oldalukon megszavazott időpontokban.

Az első előadás a november 21-i hétvégén Weöres Sándor költői mesejátéka, a Holdbeli csónakos lesz. A következő hétvégén a Boribon és Annipanni, majd a Nyúl Péter és a 80 nap alatt a Föld körül című előadás lesz látható.


A Budapest Bábszínház a Pilvax Films stábjával, hat kamerával rögzítette a produkciókat. A cél az volt, hogy a bábelőadást filmes élményként tudják prezentálni. Ellinger Edina, a színház igazgatója szerint érdekes kísérlet számukra is, hogyan tudják ötvözni a bábfilm műfaját a bábszínpadi előadással.

- tette hozzá az igazgató.

A hat kamerával való rögzítés lehetővé teszi egészen közeli felvételek készítését, amelyek olyan apró részleteket is megmutatnak egy bábból, amelyeket a hátsó sorokból talán nem is látni. Előtérbe helyezi a finom színészi gesztusokat, a bábszínészek aprólékos mozdulatait. A Bábfilmszínház ezzel tudja ellensúlyozni a bábszínház közösségi élményének hiányát - hangsúlyozzák a közleményben. Mint írják, a Budapest Bábszínház a stream jegyek mellett elérhetővé tesz egy családi jegyet is azoknak a családoknak, amelyek támogatni kívánják a kultúrát, és ugyanúgy vásárolnának, mintha személyesen mennének el a színházba. Az előadások külföldön is elérhetők.